Február 4-én a kávé és a könyvek mellé egy kerekasztal-beszélgetést és egy koncertet is felszolgálnak a kolozsvári Kofferben. Mindezt jótékonysági céllal.
Jótékonysági napot szervez a Telefonos Szeretetszolgálat és a Koffer könyves kávézó, február 4-én, csütörtökön. Az egyedülálló kezdeményezés célja adományokat gyűjteni a Solidaris Egyesület által működtetett szolgálat hosszútávú terve számára, amely az Erdélyi Szociális és Információs Központ felépítését célozza meg. 18 órától az érdeklődők kerekasztal-beszélgetésen vehetnek részt Az első telefonhívástól az Erdélyi Szociális és Információs Központig címmel, Demény Péter, író, újságíró vezetésével, 20 órától pedig Laczkó Vass Róbert színész, énekes, Molnár Edina jazzénekes és Szép András zongorista jótékonysági koncertjére kerül sor.
Február 4-én egész nap adományozhatnak, valamint a Telefonos Szeretetszolgálat önkénteseivel is szóba állhatnak a Koffer kávézóba betérők. A Koffer aznapi bevételének 10%-át az Erdélyi Szociális és Információs Központ (ESZiK) tervére fordítja.
A Telefonos Szeretetszolgálat tavaly ősszel nevezett be a Román Kereskedelmi Bank (BCR Bank) A Jótékonyság börzéje nevű adománygyűjtő pályázatra és az Erdélyi Szociális és Információs Központtal egyedüli magyar projektként az első 10 közé került. A többszakaszos verseny szabályai szerint február 16-a határidővel a legtöbb adományt összegyűjtő első három egyesület felajánlásait a bank megkétszerezi. Ezen a linken lehet támogatni az ESZiKet.
12:00 – Sajtótájékoztató
18:00 – Kerekasztal-beszélgetés: Az első telefonhívástól az Erdélyi Szociális és Információs Központig. Moderál: Demény Péter, író, újságíró
20:00 – Jótékonysági koncert. Közreműködik: Laczkó Vass Róbert, színész, énekes; Molnár Edina, jazzénekes; Szép András, zongorista.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.