// 2026. november 7., szombat // Rezso

Mégis beindulhat a magyar iskola Szamosújváron

// HIRDETÉS

Jelenleg úgy tűnik, sikerült eloszlatni a román tanácsosok aggodalmait.

Ha minden jól megy, mégis beindulhat Szamosújváron a magyar iskola. Mint azt megírtuk, a Kolozs megyei város önkormányzata első körben nem szavazta meg a Téka Alapítvány által felépített magyar iskola beindítását.

A jövő csütörtöki tanácsülésen azonban már pozitív döntésre számít az alapítvány, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tanácsosaitól szóbeli ígéretet kaptak arra, hogy támogatják az önálló magyar iskolaközpontnak az iskolahálózatba való bekapcsolását. Balázs-Bécsi Attila, az alapítvány elnöke a Krónikának úgy nyilatkozott, ezzel gyakorlatilag elhárulnak az akadályok az elől, hogy jövő tanévtől beinduljon az oktatás a magyar állami támogatással létrehozott szórványiskola-központban.

A PNL tanácsosai a legutóbbi, hétfői tanácsülésen tartózkodtak, amikor napirendre került a kérdés, így a 19 fős testületből csupán 9 tanácsos, az RMDSZ, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) önkormányzati képviselői támogatták a határozattervezetet, holott elfogadásához tíz szavazatra lett volna szükség. Azzal, hogy a liberálisok is az ügy mellé állnak, sikerül elfogadtatni a tervezetet, mondta az alapítványi elnök, aki szerint a PNL-s politikusok a témában tartott sajtótájékoztatón is hangsúlyozták: értékelik a magyar közösség iskolaépítési törekvéseit.

Balázs-Bécsi Attila szerint a PNL-seket az győzte meg, hogy a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratban biztosította a polgármesteri hivatalt: egyetlen román iskola sem szűnik meg a városban a magyar tanintézet létrejöttével. A szamosújvári román közösség egy része ugyanis attól tartott, hogy a magyar osztályok kivonulásával felszámolhatják az Ana Ipătescu Gimnáziumot, és a szülők készen álltak utcán tiltakozni ez ellen.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro