Céljuk megduplázni az RMDSZ színeiben megválasztott nők számát az önkormányzatokban és a parlamentben.
Az elmúlt esztendő a felkészülés éve volt az RMDSZ Nőszervezete számára – kezdte a 2015-ös év tevékenységi beszámolóját Biró Rozália, a szervezet elnöke a Hegedűs Csilla és Száfta Szende alelnökök társaságában tartott kolozsvári sajtótájékoztatóján. Mindamellett, hogy az RMDSZ-szel közös célkitűzéseik mentén a romániai magyarság hatékony és eredményes érdekképviseletéért dolgoztak, a Nőszervezet az elmúlt évben kiemelt figyelmet fordított:
A Nőszervezet jelenleg 24 megyei és 217 helyi szervezettel rendelkezik, melyek hálózatán keresztül
Vezetősége egy elnökből, kilenc alelnökből, egy ügyezető elnökből és hat ügyvezető alelnökből áll. Ez a belső vezetőségi struktúra Biró Rozália szerint azért fontos, hogy minden szakterületet tudjanak lefedni.
Ami a partneri kapcsolatok kiépítését illeti, az elnökasszony elmondta: 2015-ben négy politikai találkozón is részt vettek a román politikai pártok nőszervezeteinek képviselőivel, tárgyalást folytattak Románia legrégebbi (1990 óta létező) nőszervezetével, a Romániai Nők Egyesületével, együttműködtek az egyházak nőszervezeteivel. Európai szinten az RMDSZ Nőszervezetének elnöksége elnyerte az Európai Néppárt egyik alelnöki tisztségét, melynek egyik feladataként négy ország – Csehország, Szlovákia, Magyarország és Románia – néppárti nőszövetségeinek tevékenységét koordinálják.
Hegedűs Csilla alelnök a sajtótájékoztatón kifejtette: a Nőszervezet eseményei egyszerre szolgálták a tagok politikai felkészítését és a közösségek építését. Ez utóbbiak közé sorolható a Nőszervezet egyik legsikeresebbnek mondott rendezvénysorozata, a Mosolygós karácsonyt!, amelynek köszönhetően tavaly decemberben 152 településen mintegy 33 ezer családhoz jutottak el. A Sikeres nők iskoláját Szatmárnémetiben és Csíkszeredában szervezték meg, és a program egyik külön válfaját honosították meg Kovászna megyében, ahol egyetemre készülő fiatal hölgyeket készítettek fel. A Húsvéti zsongás keretében száz rendezvényt szerveztek kifejezetten gyermekek számára.
és egy kiadványt is megjelentettek azzal a céllal, hogy minél több nő legyen tisztában a betegség kockázataival, megelőzésének módjával, illetve azzal, hogyan győzhető le a kóros állapot.
Száfta Szende azokról a képzésekről beszélt, melyek a közéleti szerepvállalásra készítették fel a Nőszervezet tagjait. Összesen 150-en vettek részt a Szatmáron, Kovásznán, Csíkszeredában és Szebenben tartott képzéseken. Ezek alkalmával többek között az online kommunikáció, a nyilvános beszéd , és a rendezvényszervezés témakörökben tartottak előadásokat. A képzéssorozatot idén is folytatják.
A sajtótájékoztató zárásaként Biró Rozália hangsúlyozta: a felkészülés éve arról is szólt, hogy minél több tapasztalattal rendelkező, versenyképes, empatikus, de ugyanakkor pragmatikus, és a kemény csaták megvívásához kellőképpen kemény nőket indíthassanak a választásokon, hiszen nagy szükség van a nők részvételi arányának növelésére a politikában. Újságírói kérdésre elmondta: mind az önkormányzatokban, mind a parlamentben alulreprezentáltak nők, akárcsak a politikai pártok vezetésében. Ez alól nem kivétel az RMDSZ sem, éppen ezért egyik céljuk, hogy megduplázzák a párt színeiben megválasztott nők számát.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.