// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Bárka-díjjal tüntetik ki Orbán János Dénest

// HIRDETÉS

A január 22-i Magyar Kultúra Napja környékén záporoznak a díjak.

Halmai Tamás költő, kritikus és Orbán János Dénes költő, író veheti át jövő pénteken a Bárka irodalmi folyóirat szerkesztőségének Bárka-díját a békéscsabai Ibsen Stúdiószínházban – tájékoztatta Elek Tibor főszerkesztő csütörtökön közleményben az MTI-t.

A szerkesztőség évzáró ülésén döntötte el a hosszú évek óta tartó eredményes együttműködés és az aktuális publikációk alapján, hogy kik lesznek a 2015. év Bárka-díjasai – áll a közleményben.

A jelenleg Budapesten élő Orbán János Dénes nemcsak humoros gyerekverseket, felnőtteknek szóló, humoros elbeszélést, regényrészletet közölt a lapban, de a Békéscsabai Jókai Színház és a Bárka által meghirdetett drámapályázat egyik nyertese is volt Szabadság, kolbász, szerelem című munkájával, amelyet októberben felolvasó-színházi keretek között be is mutattak a teátrumban.

A Pécsett élő Halmai Tamás az elmúlt év Bárka-számaiban versek, gyerekversek, mesék, prózajegyzetek mellett tanulmányt is közölt Bertók Lászlóról, a József Attila- és Kossuth-díjas íróról, költőről, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagjáról.

A díjakat Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere adja át az ünnepi Bárka-esten.

Az elmúlt évek Bárka-díjasai között olyan jeles hazai és határon túl alkotók vannak, mint Egressy Zoltán, Fekete Vince, Géczi János, Grendel Lajos, Iancu Laura, Kiss Judit Ágnes, Markó Béla, Nagy Gáspár, Szepesi Attila, Tandori Dezső, Tarján Tamás, Tóth Krisztina, Tőzsér Árpád, Varró Dániel, Vámos Miklós, Vári Fábián László vagy Zalán Tibor – emlékeztetnek a közleményben.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro