A román-török bűnbanda egyszerre foglalkozott túszejtéssel, embercsempészettel és munkára való kényszerítéssel.
Török embercsempészekkel együttműködő bűnszövetkezetet lepleztek le Beszterce-Naszód megyében – közölte kedden a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT). A vádhatóság közleménye szerint a banda tagjai megtévesztő ígéretekkel román állampolgárságú gépjárművezetőket szerveztek be törökországi „munkára”, majd amikor áldozataik már a helyszínen voltak, életveszélyes fenyegetéssel arra kényszerítették őket, hogy szíriai menekülteket fuvarozzanak egy török embercsempészbanda számára Izmir városából Törökország nyugati határára.
Később a szíriai menekülteket illegálisan az Európai Unió belsejébe juttatták Görögország, Macedónia, Szerbia érintésével, Magyarországon vagy Románián keresztül közölte a DIICOT, amely a bűnszövetkezet kilenc tagját őrizetbe vette a kedd hajnali házkutatások után.
A Digi 24 hírtelevízió tudósítója ügyészségi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a román banda gyakorlatilag „eladott” két besztercei kamionsofőrt a török embercsempészeknek. A gépkocsivezetők tavaly nyáron egy hét alatt több mint nyolcszáz menekültet juttattak el az ország belsejéből a nyugati határig.
A hírcsatorna tudósítása szerint a szíriaiakat negyven-, illetve hatvanfős csoportokban, zárt teherautóban, megállás nélkül szállították a nyári hőségben a tengerpartra, ahol a csempészek a helyi boltból vásárolt gumicsónakokba ültették őket, hogy az Égei-tengeren keresztül Görögországba jussanak.
A két kamionsofőr azt állította, hogy a besztercei banda családtagjaikat túszul ejtve kényszerítette őket együttműködésre a török embercsempészekkel.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.
Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.
Nicușor Dan államfő pénteken visszaküldte a parlamentnek újratárgyalásra a 2026-ban 859 barnamedve megelőző célú kilövését lehetővé tevő törvényt.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.

További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.

… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!

Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.

További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.

Százszázalékos kamatra adott kölcsönt a letartóztatott uzsorás. Akár 40 fok is várható vasárnap a nyugati országrészben.

A Sanitas pedig pénteken felfüggesztette az általános sztrájkot az egészségügyben, de bármikor újrakezdhetik.