// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Mentőhelikopter miatt marakodik Arad és Temes megye

// HIRDETÉS

Kiscsoportos tempó a legmagasabb szinten.

Cicaharc tört ki a belügyminisztérium tulajdonában lévő, az ország nyugati részét kiszolgáló SMURD-mentőhelikopter miatt Arad és Temes megye között. A Temes megyei közgyűlés elnöke, Titu Bojin ugyanis néhány nappal ezelőtt a sajtónak azt nyilatkozta: amint megteremtik az üzemeltetéséhez szükséges feltételeket, a gépmárciustól) átkerül Temesvárra. Megjegyezte, a helikoptert eredetileg Temes megyének vették, csak eddig Aradon működött.

A kijelentés valóságos lavinát indított el, majd szombattól kampányízű nyilatkozatok áradata lepte el a sajtót. Az aradi politikusok váltig erősködnek, hogy márpedig a helikopter Aradon marad. Dorel Căprar Arad megyei szociáldemokrata elnök és Mihai Fifor szenátor szerint a belügyi tárca illetékeseivel folytatott tárgyalások során garanciát kaptak arra, hogy az EC 135-ös típusú gép nem lesz átszállítva Temesvárra. Mint mondották, Arad minden szempontból teljesíti a leszállásához, tárolásához és az üzemeltetéséhez szükséges feltételeket, így „kár haszontalan sajtópolémiákba bocsátkozni”.

Az aradi SMURD-bázis felavatásán és átadásán annak idején – 2011 októberében – belügyminisztériumi minőségben büszkélkedő Traian Igaș (jelenlegi liberális szenátor) azt nyilatkozta: nem érti a Temes megyei tanács elnökének „kétségbeesett gesztusát” és nem fogja engedni, hogy holmi „politikusi gőg” miatt felborítsák a nyugati régió SMURD-állomásának működését. Igaș sajtóközleményben kérte fel az Arad megyei önkormányzati és politikai vezetőket, hogy lépjenek közbe az aradi SMURD-bázis ügyében és „ne vállaljanak cinkosságot az aradi intézmények temesvári kollégáik által való lerombolásában”.

Adrian Țolea, az Arad megyei közgyűlés ideiglenes elnöke hétfőn a sajtónak azt nyilatkozta: Titu Bojin azért „vette elő” az aradi SMURD-helikopter témáját, hogy elvonja a temesváriak figyelmét a tisztségében elkövetett mulasztásokról, többek között arról, hogy több mint 20 millió euró értékű vissza nem térítendő támogatástól esett el Temes megye a mandátuma alatt.

A SMURD-bázis egyébként Arad és Temes mellett Hunyad, Krassó-Szörény, Bihar és Szilágy megyét is kiszolgálja.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro