// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Perek sokaságát indítanák a kétnyelvűségért a vásárhelyi civilek

// HIRDETÉS

A Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) egyelőre Marosvásárhely, Nagyvárad és Szatmárnémeti önkormányzatát pereli a kétnyelvűség hanyagolása miatt.

A nyelvi jogok biztosítását célzó „stratégiai" perek indítását jelentette be kedden egy marosvásárhelyi sajtótájékoztatón a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo).

Szigeti Enikő, a Cemo elnöke elmondta, olyan állami intézmények beperelésére készülnek, amelyek nem alkalmazzák, vagy csak hiányosan, részlegesen alkalmazzák a romániai magyar közösség anyanyelvhasználatára vonatkozó törvényeket. Hozzátette, a közigazgatás és az oktatás terén kívánnak olyan pereket indítani, amelyek végén szimbolikus erővel bíró ítéletek születhetnek.

Első lépésként a 43 százalékban magyarok által lakott Marosvásárhely, a 38 százalékban magyarok által lakott Szatmárnémeti és a 24 százalékban magyarok által lakott Nagyvárad polgármesteri hivatalát perelik be a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének elmulasztása miatt. A felperesi keresetet két ügyvéd bevonásával csoportmunkában dolgozzák ki úgy, hogy kedvezőtlen romániai ítéletek esetén nemzetközi szinten lehessen folytatni a pereskedést. Szigeti Enikő fontosnak tartotta, hogy jól felépített stratégia szerint pereskedjenek, mert különben előfordulhat, hogy az ítélet a jogok beszűkítéséhez vezet.

A sajtótájékoztatón megszólaló Ambrus Izabella, a magyar himnusz sepsiszentgyörgyi elénekléséért kirótt bírság hatálytalanítását elérő ügyvéd elmondta: alig pár olyan ügyvéd dolgozik Romániában, aki kisebbségvédelmi ügyeket vállal. Hozzátette, kihívásnak tekinti a Cemo marosvásárhelyi pereinek a képviseletét.

Menyhárt Gabriella ügyvéd - aki korábban Lakó Péterfy Tünde emberi jogi harcost képviselte a marosvásárhelyi pereiben - fontosnak tartotta, hogy a közösség éljen, próbáljon élni a nyelvi jogaival. A nagyváradi és szatmárnémeti pereket vállaló ügyvéd hozzátette, ennek hiányában a román állam arra a következtetésre juthat, hogy olyan jogok biztosításáról fogadott el törvényeket, amelyekre nincsen szükség, és visszavonja a jogokat.

Újságírói kérdésre Szigeti Enikő elmondta, Marosvásárhely, Nagyvárad és Szatmárnémeti után olyan településeken is pereket indítanak, ahol magyar polgármesterek mulasztják el a nyelvi jogok tiszteltben tartását.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro