Ilyen jó eredményt még nem ért el a szatmárnémeti motoros a Dakaron.
Megtartotta pénteki pozícióját és valóra váltotta terveit a szatmárnémeti motorversenyző, Gyenes Emánuel: az idei Dakar előtt azt mondta, célja az első tizenötben végezni. A szombati zárónapon ugyan 16.-ként ért célba, összesítettben azonban sikerült a bravúr.
Ötvenkét és fél órányi motorozás után - és ez csak a mért szakaszok alatti idő - szombat délután Gyenes Emánuel beért pályafutása hatodik Dakarjának céljába, Rosarióba, tizennegyedikként. Ami egyrészt három hellyel jobb, mint az eddigi legjobbja (2011-ben), másrészt pedig ezzel sikerült bekerülnie az első tizenötbe. De talán mindennél fontosabb, hogy immár ötödik alkalommal fejezte be a világ leghosszabb és legkimerítőbb raliversenyét.
Hogy Gyenes eredményének mekkora is a valódi súlya, arról sok mindent elmond, hogy olyan neveket előzött meg, mint a 2007-ben második helyen záró francia David Casteu, vagy a 2014-ben harmadik szintén francia Olivier Pain. A mezőny másik magyarja, a vajdasági Saghmeister Gábor a 62. helyen zárta a versenyt.
Szintén befejezte a versenyt a portugál Mario Patrao, aki egy hellyel Gyenes előtt végzett - ami egyben azt is jelenti, hogy az Autonet Motorcycle Team versenyzője lemaradt a maraton kategória első helyéről, így nem tudta megvédeni címét.
„Nehéz Dakar volt, de örülök, hogy különösebb nehézségek nélkül meg tudtam valósítani a terveimet és az első 15 között végeztem", mondta Gyenes a célba érést követően. „Az idei Dakaron a 11. hellyel megdöntöttem eddigi rekordomat, amit egy szakaszon valaha is elértem és nagyon boldog vagyok, amiért teljesítettem a céljainkat" – folytatta a számvetést a versenyző.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.