// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Történelmi pillanat: a Saul fia elhozta az első magyar Aranyglóbuszt

// HIRDETÉS

Nemes Jeles László filmje – amelynek egyik szereplője a kolozsvári Molnár Levente – a legjobb idegen nyelvű filmnek járó elismerést kapta a Hollywoodban akkreditált külföldi újságírók szövetségének gáláján.

A Saul fia az első magyar alkotás, amely elnyerte az legjobb idegen nyelvű filmnek járó Aranyglóbuszt. A magyar film a Mustang című francia, az El Club című chilei, a Legújabb testamentum című belga-francia-luxemburgi és a Miekkailija című finn-német-észt filmmel volt versenyben.

A díjat átvéve Nemes Jeles László köszönetet mondott a stábnak, a producereknek, a Magyar Nemzeti Filmalapnak és a film amerikai forgalmazójának. „A holokauszt hosszú ideig absztrakció volt, számomra azonban inkább egy emberi arc. Ne felejtsük el ezt az arcot” – fogalmazott.

Nemes Jeles azt nyilatkozta az MTI-nek: fontos a Golden Globe-díj, mert a világ figyelmét jelenti. „A holokauszt megmutatta, hogy meddig tud fajulni egy civilizált társadalomban a gonoszság, hogy az ember miként tud szörnyeteggé válni” – fogalmazott, hozzátéve, úgy látja, ez a veszély minden korban fennáll. „A jövőben is bekövetkezhet, ha nem figyelünk oda. Elfelejtettük az arcot, az egyes embert, amikor a holokausztot ábrázoljuk. Arra akartam emlékeztetni a nézőket, hogy ez bárkivel megtörténhet, bárki kerülhet ilyen helyzetbe” – mondta.

A Saul fia egyik szereplője Molnár Levente kolozsvári színművész.

A 2016-os Golden Globe Díj nyertesei

Mozikategória

A legjobb filmdráma: The Revenant
A legjobb vígjáték/musical: The Martian
A legjobb rendező: Alejandro G. Iñárritu (The Revenant)
A legjobb férfi főszereplő egy filmdrámában: Leonardo DiCaprio (The Revenant)
A legjobb férfi főszereplő egy vígjáték/musicalben: Matt Damon (The Martian)
A legjobb női főszereplő egy filmdrámában: Brie Larson (Room)
A legjobb női főszereplő egy vígjáték/musicalben: Jennifer Lawrence (Joy)
A legjobb férfi mellékszereplő: Sylvester Stallone (Creed)
A legjobb női mellékszereplő: Kate Winslet (Steve Jobs)
A legjobb forgatókönyv: Aaron Sorkin (Steve Jobs)
A legjobb animációs film: Inside Out
A legjobb idegen nyelvű film: Saul fia
A legjobb zene: Ennio Morricone (The Hateful Eight)
A legjobb főcímdal: Writing’s on the Wall (Spectre)

Televíziós kategória

A legjobb vígjáték/musicalsorozat: Mozart in the Jungle
A legjobb drámasorozat: Mr. Robot
A legjobb tévéfilm/miniszéria: Wolf Hall
A legjobb női főszereplő vígjáték/musicalsorozatban: Rachel Bloom (Crazy Ex Girlfriend)
A legjobb női főszereplő drámasorozatban: Taraji P. Henson (Empire)
A legjobb női főszereplő tévéfilm/miniszériában: Lady Gaga (American Horror Story: Hotel)
A legjobb férfi főszereplő vígjáték/musicalsorozatban: Gael Garcia Bernal (Mozart in the Jungle)
A legjobb férfi főszereplő drámasorozatban: Jon Hamm (Mad Men)
A legjobb férfi főszereplő tévéfilm/miniszériában: Oscar Isaac (Show Me a Hero)
A legjobb női mellékszereplő sorozat/tévfilm/miniszériában: Maura Tierney (The Affair)
A legjobb férfi mellékszereplő sorozat/tévfilm/miniszériában: Christian Slater (Mr. Robot)

Cecil B. DeMille Award (életműdíj): Denzel Washington

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro