Iskolák megújulását is finanszírozzák.
Az erdélyi magyar történelmi egyházaknak és egyes erdélyi oktatási intézményeknek nyújtott támogatásról számolt be szombaton egy gyimesfelsőloki sajtótájékoztatón a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára (képünkön).
Soltész Miklós elmondta,
és mintegy 90 millió forintot szán erdélyi közösségi célú programokra. Az igényléseket már összesítették, azok elbírálása folyamatban van - tette hozzá.
Az államtitkár szerint a két támogatási területen az elmúlt két évben 210 millió forint, illetve 161 millió forint támogatás jutott az erdélyi intézményeknek. Megannyi erdélyi műemléktemplom, parókia ebből a támogatásból újult meg, és ebből a forrásból jutott támogatás olyan programokra is, amelyek az erdélyi magyar közösségek identitástudatának az erősítését szolgálták.
Az Emmi államtitkára bejelentette, hogy
A gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium 2014-ben átadott tornaterme alagsorába tervezett úszómedence megépítéséhez nyújt 50 millió forint támogatást a tárca, a református egyház felügyelete alatt működő nagyszalontai Arany János Gimnázium pedig idén 100 millió forintot kap a megkezdett építkezés befejezésére. A gyimesfelsőloki tanintézet eddig mintegy 350 millió forint, a nagyszalontai pedig mintegy 560 millió forint magyar állami támogatást kapott - tette hozzá az államtitkár.
A sajtótájékoztatón Berszán Lajos atya, az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium létrehozója elmondta, az eltervezett úszómedence helyén jelenleg 4000 ajándékba kapott gyümölcsfacsemete van elvermelve. Az után kezdhetnek neki a medence építésének, hogy ezeket tavasszal kiültetik.
Az iskolaalapító örömmel újságolta, hogy a 22 éve alapított intézmény egykori diákjai közül három pap, három orvos, két doktorátussal is rendelkező vegyész, egy színész került ki, és 16 egykori diákjuk tanít ma a Gyimes-völgy településeinek az iskoláiban, négyen éppen az Árpád-házi Szent Erzsébet gimnáziumban.
A sajtótájékoztatón Soltész Miklós azt is elmondta, hogy erdélyi igényléseket is várnak a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve alkalmából meghirdetett pályázatokra. Közölte, hogy idén 370 millió forint forrás áll rendelkezésre négy pályázati területen, amelyek részleteit az emet.gov.hu internetes oldalon érhetik el az érdeklődők.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.