A helytörténeti sétákat szervező civil szervezet kényelmetlen kérdésekkel fordult a kincses város polgármesteri hivatalához – a műemlékrombolások ügyében.
Közleményükben jelzik, hogy tudatában vannak: a Kolozsvár történelmi belvárosában található rossz állapotban lévő épületek valós veszélyt jelenthetnek a járókelőkre, azonban az önkormányzat által a probléma elhárítására irányuló sürgősségi intézkedésekkel nem tudnak egyetérteni.
A nyílt levélhez lehet csatlakozni: a támogató intézmények, egyesületek és civil szervezetek e-mailben jelentkezhetnek, és személyesen keresik majd meg őket, hogy aláírhassák a dokumentumot.
1. Kik voltak azok a szakemberek, akik jóváhagyták ezeket az intézkedéseket? Rendelkeznek-e olyan szakképesítéssel, amely feljogosítja őket ilyen döntések meghozatalára?
2. Az A kategóriás műemlékek esetében miért nem konzultáltak a Nemzeti Műemlékvédelmi Bizottság szakembereivel?
3. Melyek voltak azok a szempontok, amelyek alapján veszélyesnek ítéltek meg egy-egy épületet? Hol érhető el az érintett épületek teljes listája?
4. A födém- és párkányzati elemek, valamint a vakolat részleges eltávolítása felgyorsítja az épületek továbbrongálódását, és még kiszolgáltatottabbá teszi őket az időjárás viszontagságaival szemben. Milyen megoldási lehetőségek merültek fel az ilyenfajta következményekkel kapcsolatban?
5. A majdani helyreállítási munkálatok előkészítése végett megvalósult-e az egyes épületek részletes szakmai felmérése?
6. Azokon a helyszíneken, ahol a bontásokra már sor került, milyen módszereket alkalmaztak a díszítőelemek eltávolítására, és odafigyeltek-e azok épségének megőrzésére, hogy a majdani restaurálási munkálatok során visszaépíthetők legyenek?
7. Az egyes bontási helyszíneken igényelték-e műemléképületekre specializálódott szakemberek (építészek, művészettörténészek, épületrestaurátorok) részvételét, segítségét?
8. Azokon a helyszíneken, ahol a bontásokra már sor került, megvalósult-e a beavatkozások szakszerű dokumentálása, az eltávolítandó és megsemmisülő épületelemekről készült-e fotódokumentáció?
9. Milyen más megoldási lehetőségek merültek fel? Más hasonló esetekben léteznek példák a pozitív gyakorlatra (pl. Nagyszebenben a történelmi belváros szakszerű felújítása vagy Nagyváradon az omladozó homlokzatok védőhálóval történő bevonása). A vakolat és díszítőelemek brutális és végleges leverése előtt miért nem térképeztek fel és vettek figyelembe más alternatívákat?
10. Azok a személyek, akik jóváhagyták és kivitelezték a romboló beavatkozásokat, felelősségre lesznek-e vonva?
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.