// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Aggódik a Jobbik a román keménykedés miatt

// HIRDETÉS

A szélsőjobbos párt parlamenti bizottsági ülésre hívná a román nagykövetet – többek közt a Beke-ügy miatt.

A Jobbik Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Románia magyarországi nagykövete meghallgatását kezdeményezi az Országgyűlés külügyi és nemzeti összetartozás bizottságainak rendkívüli, együttes ülésén.

Szávay István, az ellenzéki párt alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, azért javasolták a múlt héten a bizottságok összehívását, mert Erdélyben az elmúlt hónapokban több magyarellenes intézkedést is lehetett tapasztalni. Úgy fogalmazott: „szomorúan tapasztaltuk, hogy az elmúlt hónapok során Románia ismét visszafelé indult el a demokrácia és a kisebbségi jogok útján”. Az országgyűlési képviselő szerint nem csak arról van szó, hogy számos régóta sérelmes ügyben nincs megoldás. Az elmúlt hónapokban „bekeményedni látszik a román hatalom” – fűzte hozzá.

„Szomorúan látjuk”, hogy a magyar külügyminisztériumnak nem sok szava volt az Erdélyben történtekhez – mondta. Az ellenzéki politikus példaként a Szovátán egy magánház udvarán felállított Wass Albert-szobor ügyét, az Ismerős Arcok együttes sepsiszentgyörgyi koncertjén történt rendőri fellépést említette, de kitért arra is, hogy marosvásárhelyi civileket megbüntettek, mert kétnyelvű utcanévtáblákat helyeztek ki. A jobbikos képviselő szóvá tette, hogy a hatóságok semmilyen bizonyítékkal nem álltak elő az ügyben, hogy miért tartóztatták le Beke Istvánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének elnökét. Tényleges bizonyítékok bemutatása nélkül ugyancsak letartóztatták Szőcs Zoltánt, a HVMI erdélyi elnökét – mondta.

Szávay István közölte, a nemzeti összetartozás bizottsága esetében megvannak a rendkívüli ülés összehívásához szükséges aláírások, mert frakciótársával, Ander Balázzsal támogatják azt. Hozzátette: a külügyi bizottság esetében Gyöngyösi Márton (Jobbik) egyeztet a pártokkal a hiányzó egyetlen aláírás érdekben. Megjegyezte, a külügyi bizottság másik jobbikos tagja Vona Gábor pártelnök. A rendkívüli ülést január 12-ére kezdeményezik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro