// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Még mindig sok román utálja Magyarországot

// HIRDETÉS

Hiába, a régi beidegződéseken nehéz változtatni. Főleg, ha nem is nagyon akarnak.

Ebből nehezen lesz világra szóló jószomszédság és barátság: a románok jelentős része körében továbbra is az élmezőnyben van Magyarország a legutáltabb országok között.

Az INSCOP közvélemény-kutató szerdán nyilvánosságra hozott felméréséből kiderült: a többség még mindig Oroszországot tartja a legellenszenvesebbnek. A megkérdezettek 61,7 százaléka mondta azt, hogy inkább negatív véleménye van az Orosz Föderációról, és csupán 26,8 azt, hogy inkább pozitív. A válaszolni nem tudók vagy nem akarók aránya 11,5 százalék.

A második legutáltabb Magyarország: 52,8 százalék tartja ellenszenvesnek, és 36,7 százalék rokonszenvesnek.

A harmadik helyre Ukrajna került, ugyanakkor itt már nagyobb a szimpátia, mint az ellenszenv: 40,9 százalék mondta azt, hogy inkább antipatikusnak, és 47,0 százalék azt, hogy inkább szimpatikusnak találja az országot.

A lista másik pólusán azon országok találhatók, amelyekbe elsősorban a román vendégmunkások migrációja irányul. A szimpátialistát így Spanyolország vezeti, ahol a becslések szerint több mint egymillió román él: a válaszadók 84,3 százaléka mondta azt, hogy pozitív a véleménye az ibériai országról.

A második helyen a szintén mintegy egymillió románnak otthont adó Olaszország áll 82,7 százalékos szimpátiaindexszel, míg a harmadik az ugyancsak sok román vendégmunkást foglalkoztató Nagy-Britannia 82,0 százalékkal.

A további szimpátiasorrend: Franciaország (79,9 százalék), Hollandia (78,6), Egyesült Államok (78,0), Németország (77,9), Belgium (76,3), Görögország (75,6) és Ausztria (75,4).

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro