// 2026. október 12., hétfő // Miksa

Erdélyi ősrockerek, szevasztok!

// HIRDETÉS

Tíz évnyi hallgatás után ismét fellép a legendás Metropol Group, méghozzá a budapesti Rockmúzeumban.

A nagyváradi zenekar – mintegy évtizedes kihagyást követően – december 26-án lép színpadra. Az Erdély élő legendájaként emlegetett csapat az első „nem anyaországi, ám magyar” zenekar, amely fellép a 2014-ben megnyílt Rockmúzeumban, vagyis a Magyarock Hírességek Csarnokában – tájékoztatták a szervezők szerdán az MTI-t.

A Metropol Group a zenekar meghatározó egykori zenésze, Ráduly Béla személyéhez, illetve a csapathoz kötődő emléktárgyakat adományozott a múzeum kiállításának, többek között azt az Eko-Sepring típusú basszusgitárt, amellyel itthon, 1978-ban – a 24 óra alatt rögzített legendás „fehér album” (Égig érhetne az ének...) dalaiban – is játszottak egy stúdióban.

A zenekar 1968-ban alakult Nagyváradon, ahol a hetvenes-nyolcvanas években az egyik legnépszerűbb romániai együttesnek számított. Alapító tagjai Elekes Csaba (gitár), Sergiu Cornea (billentyűk), Tomori Pál (dob), Vajda Tibor (gitár) és Virányi Attila (basszusgitár) voltak. Az első sikert az 1971-es Siculus Fesztivál hozta meg számukra, ahol Orsós Zoltánnal énekessel és Nagy Gábor gitárossal kiegészülve Ifjúsági Díjat nyertek.

Ezután került a zenekarba a Metropol későbbi meghatározó zenésze, Ráduly Béla dobos-énekes, első hang- és tévéfelvételüket 1973-ban készítették. Elnyerték a Siculus Fesztivál Beat nagydíját és népszerűségi nagydíját, emellett pedig elkészítették Erdély első rockmusicaljét (Az ifjú W. újabb szenvedései) is.

1975-76-ban Trifán Lászlóval (ének, gitár) és Orbán Andrással (gitár) bővült ki a Metropol Group. A Szekuritáté, a román kommunista diktatúra titkosszolgálata betiltotta temesvári koncertjüket. 1981-ben több zenekari tagot kihallgattak, ezután a zenekar búcsúkoncertet adott és szüneteltette működését, csak 1994-ben tért vissza a színpadra. A visszatérés évének végén azonban a Metropol Groupot autóbaleset érte, melyben elhunyt Ráduly Béla. Emlékére készült az In Memoriam Ráduly Béla című lemez.

A Metropol Group jelenlegi felállása: Orbán András, Trifán László, Trendler József, Nagy Gáborf és Virányi Attila.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába
Főtér

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Krónika

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Kiderült, mit állapított meg a rendőrség a csíkverebesi vonatbalesetről
Székelyhon

Kiderült, mit állapított meg a rendőrség a csíkverebesi vonatbalesetről

Egy 16 és egy 17 éves fiatal vesztette életét a csütörtök délutáni csíkverebesi vonatbalesetben, mindketten Tusnád községből származtak.

// még több főtér.ro