// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Nagy a torlódás a magyar–román határon

// HIRDETÉS

Aki Romániába jön, a szokásosnál jóval hosszabb várakozási időre számítson.

Több kilométeres kocsisor alakult ki a határátkelőknél Románia irányába, a várakozási idő több óra – ezt közölte a magyarországi Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a rendőrség honlapján vasárnap.

A tájékoztatás szerint az ünnepekre hazatérő vendégmunkások nagy száma és a román hatóság által bevezetett fokozott határforgalmi ellenőrzés okozza a torlódást.

Az érintett határszakaszon kialakult helyzet előreláthatóan több napon át tart – írták a police.hu oldalon, amelyen rendszeresen közzéteszik az aktuális várakozási időt.

A román határrendőrség (IGPF) szerint a forgalom a napi átlag ötszörösére emelkedett: a szokásos 18 ezer helyett 92 ezer Romániába belépő utast regisztráltak szombaton. Románia nyugati határátkelői és a repülőterek a legzsúfoltabbak. Az IGPF szerint az átkelők teljes kapacitással üzemelnek, 3300 határrendőr áll szolgálatban és a román hatóságok „mindent megtesznek” a várakozási idő csökkentése érdekében. Az utasoknak azt tanácsolják, hogy a kisebb határátkelőket igénybe véve járuljanak hozzá az átmenő forgalom egyenletesebb elosztásához a teljes magyar-román határszakaszon.

Az IGPF közleménye emlékeztet, hogy november óta mind a kilépő, mind a belépő oldalon minden uniós vagy nem uniós úti okmánnyal közlekedő utast ellenőriznek a román határrendőrök, hogy kiszűrjék azokat, akik konfliktusövezetekből érkeznek és „valós veszélyt jelenthetnek a hazai vagy nemzetközi biztonságra”.

A Mediafax hírügynökség szerint a két ország közötti egyetlen autópályás határátkelőn, Nagylaknál szombat éjszaka 15 kilométeres sor alakul ki. Az egyik román vendégmunkás arról számolt be a hírügynökségnek, hogy hat órájába került, amíg Németországból eljutott a román határra, ahol újabb hat órát kellett várakoznia, amíg beléphetett az országba.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro