// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Nebulók ex librisei a Téli Fesztiválon

// HIRDETÉS

Mi a kapcsolat a székelykapu és a dinoszauruszok között? Kiderül az apáczais diákok ex libriseiből.

Hó nincs, a tél sem az igazi, Téli Fesztivál viszont van. Az ünnepi hangulatot a lassacskán karácsonyra készülődő emberek hozzák-viszik magukkal, amerre járnak.

Kedden délután kettőkor ez a feszthangulat a belvárosi Korunk Galériában érte el a kritikus tömeget, ahol az Apáczai Csere János Elméleti Líceum képzőművészeti szakos diákjainak ex libris-kiállítását csodálhatta meg az igen nagy lélekszámban egybegyűlt nagyérdemű.

Vörös Alpár igazgató úr szépen beköszönt, Barazsuly Viktória Adrienn művészettörténész szépen értékelte a kiállított munkákat, a fiatalok szépen zongoráztak, verseltek, énekeltek, Székely Géza, a diákokat irányító képzőművész-tanár szépen összefoglalta, amit az ex librisről és a nebulók munkájáról tudni kell.

Az alkotások pedig, nos, igen bájosak. Főleg, amikor a tematika (pl. csángók, székelyek, Csokonai) nem kötötte gúzsba a fiatal alkotók fantáziáját. Mindentől függetlenül jó nézni azt, ahogy a gyerekek elsajátítják a linóleummetszés művészetének minden csínját-bínját, és egyesek – igazi „kismesterekként” – saját alkotó képzeletük vetületeit vésik bele a linóba, hogy aztán a tükör másik oldalán megjelenjék a csoda.

Így kell ezt csinálni. Nagyszülők, szülők, szeretők, oktatók, emberek: büszkék lehetnek gyermekeikre, no meg az iskolára.

És akkor tessék, egy kis virtuális tárlatmegnyitó-vezető:

Tessék: telt ház van!

Barazsuly Viktória - nem énekel, értékel. És jó lett az értékelése.

Háttérben a művek, előtérben alkotók és rajongók.

Nem is tudtuk, hogy van vers, amelynek maga a megnyitó a tárgya. És van!

Feszkó nincs, figyelem van.

Székely Géza tanár úr szenvedélyesen magyaráz.

Egy nem annyira fiatal, ám annál fiatalosabb érdeklődő.

És egy alkotó, akit a megnyitó után el tudtunk kapni, ugyanis a többi úgy eltűnt, mint a villám.

Fotók: Szántai János

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro