// 2026. november 7., szombat // Rezso

Ez történik a bűnözők elkobzott vagyonával

// HIRDETÉS

Nagyon keveset sikerül behajtani az illegálisan szerzett és elkobzott javak közül. Ezentúl külön szerv fogja kezelni és értékesíteni.

Állami ügynökség alakul a büntető eljárások során lefoglalt vagy elkobzott vagyontárgyak kezelésére, illetve értékesítésére. Sok hercehurca után Klaus Johannis államfő kihirdette az erről szóló törvényt.

Az igazságügyi minisztérium alárendeltségében létrehozandó ügynökséget egy, a miniszter által négy évre kinevezett független bíró vagy ügyész vezeti majd. 

A jogerősen elkobzott ingatlanokat az ügynökség a megyei önkormányzatok kérésére ingyenesen a közigazgatási intézményeknek adományozhatja társadalmi célú felhasználásra, vagy térítésmentesen alapítványok, egyesületek használatába adhatja. Ennek módszertanát a kormánynak kell fél éven belül pontosítania.

Ami a jogerősen elkobzott pénzt, vagy az értékesített vagyontárgyakból származó összegeket illeti, ezeket az ügynökség – a törvényben pontosan megszabott arányban – szétosztja az oktatási minisztérium, az egészségügyi tárca, a belügyminisztérium, az ügyészség, az igazságügyi minisztérium és a civil szféra között.

Laura Codruta Kövesi, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetője korábban több ízben jelezte, hogy az igazságszolgáltatás csak akkor érhet el elrettentő hatást a korrupció elleni harcban, ha a vétkeseket nemcsak néhány év szabadságvesztéssel büntetik, hanem sikerül elkobozni tőlük a törvénytelenül megszerzett vagyont. 

A DNA éves értekezletén rámutatott: ha be is tudnák hajtani az elítéltektől a korrupciós ügyekben jogerősen elkobzott több mint 300 millió eurót, abból fedezni lehetne a romániai orvosok egyéves fizetését.

Eddig a bűnüldöző szervek saját hatáskörben, célirányos költségvetési fedezet nélkül gondoskodtak a bűncselekmények elkövetéséhez használt, lefoglalt vagy elkobzott vagyontárgyak tárolásáról. A bíróságok által elrendelt vagyonelkobzások mindössze 14 százalékát sikerült tavaly behajtani Romániában, de ez is jelentős előrelépés a korábbi évek 5 százalékos arányához képest.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro