Kíváncsi arra, hogy hívják „Saul barátjá”-nak kutyáját? Akkor ez a könyv Önnek íródott!
A Nagy Ibolya – Nagy Gábor szerzőpáros Gazdát kutyájáról (Exit kiadó, Kolozsvár) című könyvét mutatták be csütörtök délután a Kolozsvári Állami Magyar Opera emeleti előterében. És persze nem csak a kötetet lehetett megsimogatni. Az egyik falon ott sorakoztak az illusztrációk eredeti példányai is, Nagy Gábor pasztelljei. A modelleket sajnos nem csodálhatta meg a jelentős számban gyülekező nagyérdemű, ugyanis a drákói szigor következményeképpen se cigarettával, se kutyával nem szabad az operaházban grasszálni.
Az ebek szellemét viszont kellőképpen és többféle eszközzel sikerült megidézni. A méltatott kötet szövegei első ránézésre igen bájosak, remekül olvastatják magukat, könnyed esti olvasmányként kiválóan működnek. Az érdeklődő megtudhatja például (és elgondolkodhat azon, micsoda rejtelmes összefüggések feszülnek az eb neve és a gazdi személyisége között), hogy Molnár Levente (film)színész törpe schnauzere a Dzsumbuj nevet kapta a keresztségben, és az illusztrációból ítélve, igencsak illik rá. A „legnagyobb erdélyi magyar”, Gergely Balázs border collie-ja a gömbölydeden cuki Döme névre hallgat. Bogdán Zsolt érdemes színészünk fehér farkaskutyája viszont egyenesen Angyal. A Szilágyi Szabolcs–Forrai Szerénke rádiós páros törpe schnauzere Gimliről, A gyűrűk ura törpéjéről kapta a nevét. Szakáts István polgár (!) border collie-ját Borinak hívják. (Szégyen és gyalázat, de e sorok szerzője eddig meg volt győződve róla, hogy a hű eb korcs, píszíbben mondva, keverék.). Sándor Árpád magánénekes nemes egyszerűséggel Golyónak keresztelte négylábú barátját. És a sor folytatható. Személyes kedvencünket, Gáspárik Attila színházigazgató kutyáját azért nem tudjuk kihagyni: fekete orosz terrierje az igen sokatmondó Plátón névre hallgat.
A könyvbemutató és kiállításmegnyitó második felében az est meghívottjai verset mondtak, énekeltek, zongoráztak, ha nem is mind kutyákról, de kétségkívül kutyaszívhez szólóan.
Ilyen szerethető, simogatható, egy szuszra olvasható könyvek ugyancsak elkelnek így, karácsony környékén. Szívből gratulálunk a szerzőknek!
És akkor tessék, nézzenek szét egy kicsit a térben:

Nagy Gábor dedikál.

Ion Luca Caragialénak vajon volt kutyája?

A kutyák szépen összeterelték a... közönséget.

Egy elégedett gazdi-páros.

Kutya éji dala. A hangszernél Nagy Ibolya.

Egyesek belenéztek a könyvbe, és már se tudták letenni.

És megnyílik a kutya-tár.

Eb-versek emberi hangon.

És még egy boldog gazdi.

És tényleg: az ember megnyalja a szája szélét, ha csak belenéz ebbe a könyvbe.
Fotók: Szántai János
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.