// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Bukarest úgy elhúzott, mintha nem is Romániában lenne

// HIRDETÉS

A főváros és az ország többi része közti fejlettségi különbség nagyobb, mint bárhol másutt az EU-ban.

Az Európai Unióban a legnagyobb különbség a főváros és az ország többi része közötti fejlettséget tekintve Romániában figyelhető meg – ez derült ki a Friedrich-Ebert-Stiftung német alapítvány romániai szervezetének elemzéséből.

Az elemzés azt vizsgálta, hogy a különböző gazdasági fejlesztési régiókban az egy főre eső hazai össztermék (GDP) mennyinek felel meg az EU-ban mért átlaghoz képest. E szerint a Bukarest és a szomszédságában fekvő Ilfov megye alkotta régió európai szinten jó helyen áll, hiszen az egy főre eső GDP az uniós átlaghoz képest 131 százalék, amivel Bukarest és vonzáskörzete több európai fővárost is megelőz, így például Athént (98 százalék), Budapestet (108 százalék), mi több, Berlint (113 százalék) vagy Madridot (128 százalék) is.

Az Agerpres román hírügynökség által idézett felmérés ugyanakkor megállapítja, hogy

Bukarest és Románia többi régiója között hatalmas leszakadás figyelhető meg,

hiszen a többi romániai régió az unió egy főre eső GDP-átlagának csak az 54 százalékát éri el. Vannak viszont olyan romániai régiók is, ahol ez az arány 41 százalék vagy 34 százalék.

Megállapították, hogy a gazdasági életnek a fővárosokba történő központosítása kelet-közép-európai sajátosság, ennek ellenére az EU-ban sehol máshol nincs akkora különbség a gazdasági fejlettséget tekintve, mint Romániában a főváros és a többi régió között. Az elemzés szerint 2012-ben Bukarestben egy háztartás átlagjövedelme 6300 euró volt, míg a déli vagy a dél-keleti régióban 2700 euró, az észak-keleti régióban pedig 2300 euró.

Az elemzésből az is kiderül, hogy

Erdély és a Bánság még mindig sokkal jobb helyzetben van,

mint az ország többi része: a közép- és a nyugati fejlesztési régió jóval kevésbé van lemaradva, mint más régiók.

December elején a Ziarul Financiar című gazdasági-pénzügyi napilap is arra hívta fel a figyelmet, hogy 2007 óta, amióta Románia csatlakozott az EU-hoz, nem csökkent, hanem nőtt a gazdasági egyenlőtlenség Bukarest és az ország többi része között. Ez annak ellenére történt, hogy Romániának a strukturális alapokból csaknem 20 milliárd euró állt rendelkezésére a 2007-2013-as uniós költségvetési ciklusban az egyenlőtlenségek csökkentésére.

A lap példaként említette, hogy míg 2006-ban több vidéki régióban a nettó átlagjövedelem az 53-78 százalékát tette ki a bukaresti átlagjövedelemnek, addig 2014 végén már csak 46-75 százalékát képezte. Az egyenlőtlenség a munkanélküliséget tekintve is nőtt – állapította meg a lap.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro