// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Az unalmas ülés követése helyett inkább telefonján játszott az RMDSZ-szenátor

// HIRDETÉS

Ezerrel dübörög a magyar érdekképviselet a bukaresti parlamentben.

Minek hallgassa unalmas kollégája még unalmasabb szószéki süketelését, amikor a telefonján is játszhat sokkal izgalmasabb játékot? – gondolhatta Pataki Csaba Szatmár megyei RMDSZ-szenátor és a tettek mezejére lépett.

A romániai magyar közösség érdekeinek képviseletéért, a hosszú és fáradságos munkával kiharcolt jogok védelméért és bővítéséért a bukaresti parlamentbe küldött szenátor úr az ülés közben elővette okostelefonját és játszani kezdett.

Jó nehéz játék lehetett, Pataki Csabának több mint egy órájába tellett továbbjutni a következő szintre.

Csakhogy közben katasztrófa történt! A szenátor úr ugyanis nem tudta, hogy a gonosz Digi24 hírtelevízió lelketlen operatőre ott ólálkodott a környéken és levideózta a kemény munkát.

És mivel nem tudta, hogy rögzítették, a tévéstáb utólagos érdeklődésére megpróbálta karakánul letagadni az egészet.

Aztán meg is magyarázta: a játék nem akármilyen, nem holmi ócska háborús izé, hanem komoly darab, kemény agymunkát igénylő logikai feladvány, ami képes őt ellazítani.

Reméljük, hogy mentette a szintet, mivel jövőben parlamenti választások vannak, hogy majd akkor folytathassa a lazulást. Persze csak ha ismét bejut a parlamentbe, ha egy szatmári Counter Strike-bajnok le nem győzi.

Mutatjuk a videót, de előbb itt a magyar átirata:

Riporter: Az ülés idején nagyon sokat játszott a telefonján, unatkozott?

Pataki Csaba: Nem, csak az utolsó napirendi pontnál, nem játszottam a telefonon, vagyis már ismertem a kolléga véleményét… Még hallgathatom rendkívül figyelmesen, de mit csináljak, nézzem a kollégát, amint beszél? Ez a játék egy… hogy is mondjam… memóriajáték, azon a szinten már…

Riporter: Kis állatokat kell megmenteni, vagy milyen?

Pataki Csaba: Vagyis hát ez ilyen. Nem túl egyszerű, higgye el. Ez a játék egyfajta sakk, egyenesen lazítás. Nem háborút modellező, semmi olyasmi, ez egy logikai játék. Őszintén, egyfajta virtuális sakk. Nem tartom normálisnak, bocsánatok kérek, többé nem fordul elő, és azt hiszem, ez az első ilyen alkalom, mióta szenátor vagyok.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro