// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Cameron Bukarestben: jó a szabad mozgás, de túl sokan jönnek

// HIRDETÉS

A nagy-britanniai románok „értékesek” és „jól integrálódtak”, de az Uniónak sürgős reformra van szüksége bevándorlásügyben.

Az Egyesült Királyság miniszterelnöke ezt a Klaus Johannisszal közösen tartott bukaresti sajtótájékoztatóján jelentette ki – persze kissé diplomatikusabb formában –, miután meglátogatta Románia elnökét a Cotroceni-palotában. David Cameron úgy fogalmazott: a „szabad mozgás elve” Európa egyik alapértéke, amelyet ő is támogat, de tudomásul kell venni, hogy ha ekkora tömegben érkeznek bevándorlók, az jelentős terhelésnek teszi ki a szociális ellátórendszert. „Nagy-Britanniában a migráció mértéke eléri az évi 300 000 embert, és ez nem fenntartható állapot, tehát sürgősen megoldásokat kell találnunk erre a helyzetre” – nyilatkozta a londoni kormányfő. 

A szigetországban élő román állampolgárok helyzetére Cameron és Johannis is kitért. Előbbi kiemelte a románok „értékes hozzájárulását” számos területen, utóbbi pedig azt hangsúlyozta, hogy a románok jól integrálódtak a brit társadalomba, és adófizetőkként hozzájárulnak a brit gazdaság fejlődéséhez.

Cameron világossá tette, hogy az Európai Uniónak sürgős reformokra van szüksége, és hogy Nagy-Britannia jövőjét egy megreformált EU-ban tudja elképzelni. Szavainak különös súlyt ad, hogy – brit sajtóértesülések szerint – amennyiben a brit miniszterelnök nem tudja átverni Brüsszelen a reformelképzeléseit, amellett fog kampányolni a tervezett népszavazáson, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Unióból. A Brüsszelnek és a társállamoknak megküldött javaslatcsomag vaskosan érinti a romániai munkavállalókat is: kiemelt helyen szerepel benne a legvitatottabb szigorítási terv is, amelynek alapján az EU-társállamokból Nagy-Britanniába érkező munkavállalók négyévi munkaviszony után férhetnének csak hozzá a brit szociális ellátórendszer szolgáltatásainak teljes köréhez. 

Johannis a brit-EU kapcsolatról kijelentette: a szigetországnak az Unióban a helye. „Az Európai Unió erősebb Nagy-Britanniával, és Nagy-Britannia is erősebb az Európai Unió tagjaként” – fogalmazott. Cameron és Johannis egyébként nagy vonalakban egyetért a közel-keleti helyzetet, a biztonsági és határvédelmi kérdéseket, valamint a migrációt illetően: mindketten úgy gondolják, hogy a menekültáradat mérséklését elsősorban az okok orvoslásával kell elérni, a kibocsátó országok szintjén.

Johannis kiemelte, hogy 16 év után először látogat brit miniszterelnök Romániába. Cameron a bukaresti látogatása során lerótta kegyeletét a Colectiv klubnál, ahol virágot helyezett el a tűzvész áldozatainak emlékére.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro