Megvonják az ortodox egyház bukaresti pláza-katedrálisának építésére szánt összeget is.
Elkészült a Cioloș-kormány jövő évi költségvetésterve, mely több pénzt irányoz elő oktatásra, illetve az egészségügyre, és kevesebbet templomok építésére. A kormány reményei szerint több bevétel fog származni az adókból, illetékekből, így a minisztériumok nagyobb költségvetésből gazdálkodhatnak, mint idén.
A költségvetés egyik nagy meglepetése, hogy nem szerepel benne az egyházak javára, templomok építésére vagy felújítására elkülönített összeg, így az ortodoxok által Bukarestben épített Nemzet Megváltásának Katedrálisa is elesik az állami támogatástól. Az előző két évben Pontáék mintegy 325 millió lej állami támogatást adtak az egyháznak az építkezésre, ezt most gyakorlatilag lenullázta a kormány. Ez azt jelenti, hogy a Román Ortodox Egyház kizárólag saját vagyonából és adományokból folytathatja a 100 millió eurós gigakatedrálisa építését. Legfeljebb a 2017-es költségvetés készítésekor lobbizhat ki magának újabb állami támogatást az ortodox egyház, de százmilliós nagyságrendű összeget már aligha kaphat.
Dániel pátriárka reagálva a Cioloș-kormány tervére szombaton elmondta: a Román Ortodox Egyház hajlandó lemondani a papok állami fizetéséről és az adómentességről. Mindezt azonban ahhoz a feltételhez kötik, hogy az egyház kapja vissza az összes elkobzott vagyonát az államtól.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.