// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Orbán keményen beszólt a románoknak

// HIRDETÉS

Visszarendeződést tapasztal a kisebbségi jogok területén.

Aggodalmát fejezte ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök az erdélyi magyar politikusok ellen indított romániai hatósági vizsgálatok miatt. A kormányfő a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) csütörtöki budapesti ülésén emellett arról is beszélt: külhoni fiatal magyar vállalkozókat segítő programok indulhatnak.

A miniszterelnök előadásában országonként szólt a Kárpát-medencei magyarság helyzetéről.

Romániával kapcsolatban úgy fogalmazott:

a magyar kormány visszarendeződést érzékel a kisebbségi jogok területén,

a nyelvhasználat kérdésében pedig az európai jogok elvitatását tapasztalja „a saját közösségeinktől".

Kifogásolta továbbá, hogy nem gyorsult fel az egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatása, és szerinte az erdélyi magyar orvosképzés ügye sem a rendeződés irányába tart.

„A magyar politikusok ellen különböző indokokkal indított hatósági vizsgálatok is inkább aggodalommal töltenek el bennünket, semmint a jogállami szempontok győzedelmeskedésének diadalérzésével" - közölte.

Orbán Viktor azt mondta: a magyar kabinet sajnálatosnak tartotta az elmúlt éveknek azt a román politikáját, amely nem kereste az együttműködést Bukarest és Budapest között.

Hangsúlyozta: Magyarország mind a román népnek, mind a választott vezetőknek megadta a kijáró tiszteletet.
„Most jó reményekkel figyeljük a Romániában lezajló politikai változásokat, tanulmányozzuk a helyzetet" - tette hozzá.

A felvidéki magyarság ügyében a miniszterelnök kifejtette: azt követően, hogy a nemzeti alapon szerveződő magyar párt nem került be a szlovák parlamentbe, a budapesti kormány egy nagyon szoros szlovák-magyar gazdasági együttműködés mellett tette le a voksát, azt remélve, hogy ez a kooperáció kedvező lesz az ottani magyarságnak is.

Értékelése szerint a gazdasági sikerek elvitathatatlanok - példaként említette a komáromi Duna-hidat mint zászlóshajót -, és „a szlovák-magyar kapcsolatok nagyon régen voltak olyan kiegyensúlyozottak, mint most".

A felvidéki magyar pártnak azt kívánta, hogy a soron következő választáson legyen képviselete a magyarságnak a pozsonyi parlamentben.

Kárpátaljára rátérve a kormányfő örömét fejezte azért, hogy hosszú évek szembenállása után összefogás alakult ki az ottani magyarok között.

Délvidékkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy évek óta jó irányba tartó építkezés halad, egyúttal jelezte: a magyar nemzetpolitikának nem érdeke, hogy az ott létrejött egység sérüljön.

A horvátországi magyaroknak azt kívánta Orbán Viktor, hogy olyan kormány legyen Zágrábban, amely a nemzeti érzést, a nemzeti büszkeséget pozitív államalkotó tényezőnek tekinti.

Szlovéniáról szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország minden segítséget megad Ljubljanának az „újkori népvándorlásból" fakadó feladatokhoz.

Orbán Viktor az értekezleten közölte azt is: külhoni fiatal magyar vállalkozókat segítő programok indulhatnak.

Jelezte: a kormány elvi döntéseket hozott arról, hogy szakmai segítségnyújtással, valamint részben visszatérítendő, részben vissza nem térítendő támogatásokkal járuljanak hozzá ezekhez a programokhoz. A magyar nyelvű, jól képzett szakmunkások mellé szükség lesz külhoni magyar nyelvű és kultúrájú, sikeres fiatal vállalkozói rétegre is - emelte ki.

A kormányfő kitért az egységes oktatási tér megvalósítására is a Kárpát-medencében. Felidézte többek között a Sapientia megalapítását, majd megjegyezte: most azért harcolnak, hogy a komáromi Selye János Egyetem 2016-ban az akkreditációs bizottságtól megkapja azt az elismerést, ami a hosszú távú létezéséhez elengedhetetlen.

Ezek szép dolgok - fogalmazott -, de

eljött az idő, hogy mindezt összekapcsolják egy magyar nyelvű, Kárpát-medencei felsőoktatási rendszerré.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kapta ezt a feladatot a kormánytól, és a miniszterelnök reményei szerint hamarosan akciótervekkel áll elő a tárcavezető. Jelezte, az előző napi kormányülésen már döntöttek pénzügyi forrásokról.

A miniszterelnök beszámolt a Kárpát-medencei ösztöndíjprogram elindításáról, ami lehetővé teszi a diákoknak, hogy magyar állami ösztöndíjjal a Kárpát-medence összes magyar intézményében tanulmányokat folytathassanak. Összegzése szerint az oktatás, a tudás és gazdaság összekötése Magyarország egyik legfontosabb nemzetstratégiai kérdése, ezért helyes, hogy a határon túli politikában is az oktatás és a gazdaság kapja a legnagyobb hangsúlyt.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a magyar nemzetpolitikát egy erős Közép-Európa-politika segíteni tudja. A mostani „invázió", egy eddig is tudott, de ritkán látható felismerést hozott a felszínre: a régióban feszülhetnek komoly ellentétek, de vannak olyan veszedelmek, amelyeknél kiderül, a közép-európai népek mégiscsak egy közösségbe tartoznak, mégiscsak van közük egymáshoz - fogalmazott az illegális bevándorlásra utalva. Úgy összegzett: közép-európai együttműködés nélkül a nemzeti érdekeinket is nehéz, vagy talán egyenesen lehetetlen lenne jól szolgálni.

A kormányfő jó hírnek tartotta, hogy az EU leggyorsabban fejlődő térsége Közép-Európa, és rossznak, hogy az „elmeszesedő" nyugat-európai gazdaságok egyre kevésbé alkalmasak visszatérni a korábbi növekedés útjára, sőt továbbra is növekvő eladósodástól szenvednek.

Kitért arra is, hogy miközben védekezett az ország, építkezni sem felejtettek el. Utalt az „egyre izmosodó" gazdasági mutatókra, és arra kért mindenkit, idézze fel az öt évvel ezelőtti Magyarországot, majd vesse össze azzal, amit ma Budapesten tapasztal. Ha sikerül a munkát folytatni, a ciklus végére Magyarország egész elfogadható képet mutat majd - fogalmazott Orbán Viktor.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS