// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Colectiv: a kórházi körülmények miatt is halt meg túlélő

// HIRDETÉS

A steril kádak hiánya az egyik oka annak a fertőzésnek, amelyben legalább hárman meghaltak a Colectiv áldozatai közül.

Az egészségügyi rendszert hibáztató nyilatkozattal sokkolta a romániai orvostársadalmat a bukaresti égési sérültek kórházának egyik orvosa, aki szerint a kórházakban elhunyt Colectiv-áldozatok többsége a nem megfelelő körülmények miatti fertőzésekben halt meg. A szakember szerint a kórház vezetői eltitkolták a nyilvánosság elől, hogy a legtöbb Colectiv-áldozat halálát  Pseudomonas baktériumok okozták – nemcsak az égési sérültek kórházában, hanem más ellátó központban is. A civilizált világban nem halnak meg ilyen fertőzésben a betegek – foglamazott a doktor, aki úgy vélte,

figyelmeztetni kellett volna erre a tényre az áldozatok családjait is.

Az egyik áldozat édesapja a Facebookon fejezte ki felháborodását az orvosok szakmaiatlansága miatt. Szerinte a túlélők halálos ítéletét jelentette, hogy nem szállították őket azonnal külföldre. Bár hálás azoknak a sürgősségi ellátóknak, akik a fia életéért küzdöttek, szerinte az égési sérültek kezelésében tapasztalatlan orvosok, és a nem megfelelő körülmények is közre játszottak halálában.

A fertőzések tényét a kórház szóvivője, igazgatója, illetve az egészségügyi minisztérium is elismerte. Cristian Niţescu igazgató tájékoztatása szerint

a hat páciensből három valóban fertőzések miatt vesztette életét az általa vezetett intézményben.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az égések leggyakoribb szövődményei fertőzésekhez kapcsolódnak. Romániában nincs olyan kórház, mely a Colectivben súlyosan megégett áldozatok európai színvonalú ellátásra alkalmas lenne.  Hozzátette: ilyen szintű égésekbe a páciensek 85 százaléka belehal, tehát még ha a külföldi kórházakban alacsonyabb is a fertőzés veszélye, akkor sem biztos, hogy túléli a páciens.

Nițescu a fertőzések egyik lehetséges okaként említette, hogy a helyhiány miatt több égési sérültre jut egy fürdetésre alkalmas kád, s bár ezeket rendszeresen fertőtlenítik, nem mentesek a baktériumoktól. Külföldön minden páciensnek jut steril kád. Szerinte egy teljesen új kórház felépítésére lenne szükség a súlyosan megégettek túlélési esélyének növelésére. Ez akár több száz millióba is kerülhet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro