// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Öt embert kapcsoltak le a németek

// HIRDETÉS

A gyanú szerint közük lehet a múlt heti párizsi vérengzéshez. Francia rendőrök közben azonosították az IÁ francia hangját.

 Németországban őrizetbe vettek öt embert kedden a múlt heti párizsi merényletekkel összefüggésben. 

Az aacheni rendőrség közleménye szerint egy különleges bevetési egység segítségével délelőtt őrizetbe vettek két nőt és egy férfit Alsdorfban. Az akciót azért hajtották végre, mert gyanús személyekről érkezett bejelentés az Aaachen melletti településről. Alsdorf térségében további intézkedéseket kezdtek, ezekről azonban taktikai okokból nem közölnek részleteket – áll a közleményben. Hozzátették, hogy Alsdorfban két további személyt is őrizetbe vettek.

Az Aachener Zeitung című lap szerint a két nőt és a férfit az országos munkaügyi ügynökség (BA) alsdorfi munkaközvetítő irodája (Jobcenter) előtt fogták el. Éppen elindultak a Jobcentertől, amikor autójukat több rendőrautó feltartóztatta, és a kommandósok őrizetbe vették őket – írta az Aachener Zeitung az online kiadásában.

Salah Abdeslamot keresik

A rendőrség egy szóvivője az n-tv hírtelevíziónak azt mondta, hogy az őrizetbe vettek külföldi állampolgárok. A Spiegel Online hírportál szerint a rendőrség azért csapott le rájuk, mert egy bolti eladó bejelentést tett, hogy felismerte a csoportban a párizsi vérengzésekkel összefüggésben körözött Salah Abdeslamot. A szökésben lévő férfi minden bizonnyal nincs a háromfős csoportban, de a rendőrök a lehető legnagyobb körültekintéssel ellenőrzik őket, mert nem akarják, hogy Abdeslam másodszor is kicsússzon a hatóságok keze közül – írta a Spiegel Online.

Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Alsdorf a német-holland-belga hármas határ közvetlen közelében helyezkedik el. Belgiumban a párizsi merényletekkel összefüggésben széles körű vizsgálatok indultak, mert a szálak – ahogy az év elején a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap párizsi szerkesztősége ellen elkövetett akció után – ismét az országba vezettek.

Francia dzsihadistát azonosítottak

Fabien Clain, egy francia dzsihadista hangja hallható azon a felvételen, amelyen az Iszlám állam nevű dzsihadista szervezet magára vállalta a 129 halálos és több mint 350 sebesült áldozattal járó párizsi merényleteket – közölték kedden francia rendőrségi források.

A 35 éves toulouse-i férfi annak a Mohamed Merahnak az ismerőse volt, aki 2012 márciusában három katonát és egy zsidó iskola egyik tanárát és három gyermeket ölt meg a dél-franciaországi Toulouse-ban és Montaubanban. A pénteki támadássorozat másnapján közzétett ötperces francia nyelvű felvétel tudományos vizsgálata alapján a francia titkosszolgálatok bizonyosak abban, hogy Fabien Clain hangja hallható rajta.

Fabien Clain és testvére, Jean-Michel Toulouse-ban nőttek fel, a 2000-es évek elején tértek át a muzulmán hitre és radikalizálódtak. Fokozatosan kerültek kapcsolatba a helyi iszlamista körökkel, amelyeket a náluk idősebb szíriai származású francia állampolgár, Olivier Corel vezetett, és akire szellemi vezetőjükként tekintettek. 

Fabien Clain, akinek dzsihadista neve Omar, az egyik szervezője volt annak a hálózatnak, amely Irakba küldött iszlamista harcosokat, hogy az amerikai hadsereg ellen harcoljanak. A férfit ezért 2009 júliusában öt év szabadságvesztésre ítélték. Börtönévei alatt lefoglaltak nála egy levelet, amelyet Mohamed Merahnak írt, aki néhány évvel korábban ismert meg.

Fabien Clain szabadulása után Szíriába utazott, hogy a toulouse-i iszlamista körök több tagjával együtt csatlakozzon az Iszlám Állam dzsihadistáihoz. Onnan szervezte a francia dzsihadista-jelöltek toborzását. A hatóságok szerint ő volt a kitervelője annak a merényletnek is, amelyet áprilisban sikerült megakadályozni a Párizs közeli Villejuifben egy templom ellen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro