// 2026. november 7., szombat // Rezso

Díjazza a nyelvművelőket az RMDSZ

// HIRDETÉS

A díjat jövő évtől a magyar nyelv napja alkalmából szervezett ünnepségen adja majd át az RMDSZ és az általa alapított Communitas Alapítvány.

A nyelvművelő munka elismerésére alapít díjat a RMDSZ és a szövetség által létrehozott Communitas Alapítvány – közölte pénteki hírlevelében az RMDSZ. A jutalmat 2016-tól évente ítélik majd oda, és november 13-án, a magyar nyelv napján szervezett ünnepségen adják át egy olyan romániai magyar személyiségnek, akinek a kultúra területén kifejtett tevékenysége a nyelvművelés szempontjából is értéket jelent.

Az anyagi jutalommal is járó díjat neves szakemberek javaslata alapján ítélik oda.

„A díjjal azok munkáját szeretnénk méltányolni és egyben népszerűsíteni is, akik anyanyelvünk művelésében kiemelkedők, akik a nyelvet folyamatosan újrateremtik és ezzel az alkotómunkával egy egész közösség is azonosulni tud. A romániai magyar kultúrának sok olyan személyisége van, aki méltán nevezhető Dsida Jenő vagy Kacsó Sándor szellemi utódjának. Őket, alkotómunkájukat szeretnénk évente megünnepelni a magyar nyelv napján”– idézte Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt a szövetség hírlevele.

Klaus Johannis államfő november 11-én hirdette ki azt az RMDSZ által kezdeményezett törvényt, mely

Romániában is a magyar nyelv napjává nyilvánítja november 13-át.

1844-ben ezen a napon lett hivatalos a magyar nyelv az államigazgatásban és a közoktatásban. A magyar Országgyűlés 2011 szeptemberében nyilvánította november 13-át a magyar nyelv napjává.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro