// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

RMDSZ: a kisebbségekre is figyeljen oda a Cioloș-kormány!

// HIRDETÉS

Ha már az RMDSZ támogatására is számít. Meg ha már szilágysági. Ja, és Aurescu nem kell a kormányba!

A kisebbségekre is figyeljen oda a Dacian Cioloș vezette szakértői kormány, amennyiben bizalmat kap a parlamentben – ezt várja Kelemen Hunor, illetve az RMDSZ a szakértői kormány megalakításával megbízott kijelölt miniszterelnöktől. Kelemen mindezt szerda este mondta el, miután az RMDSZ vezetői egyeztettek Cioloșsal. Kelemen kifejtette: a magyar-román viszonyt javító és az erdélyi magyar közösség bizalmatlanságát oldó lépéseket szorgalmazott a megbeszélésén.

Cioloș a nap folyamán az összes parlamenti párt vezetőjét felkereste, ám sehol sem nyilatkozott a sajtónak. Több mint félórás megbeszélésük után az RMDSZ elnöke számolt be beszélgetésük témáiról.

„Egy év alatt nem lehet csodákat művelni, de meg lehet adni az alaphangot már az első pillanattól. A román-magyar viszonyban erre mindenképpen szükség lenne, de a romániai magyar közösség számára is szükséges, hogy olyan üzeneteket fogalmazzon meg, amelyek azt a bizalmatlanságot próbálják oldani, amely az elmúlt egy esztendőben kialakult a központi kormányzat és az erdélyi magyarság között" - fogalmazott Kelemen Hunor.

A magyar érdekképviselet vezetője felhívta Cioloș figyelmét, hogy a kidolgozandó kormányprogramnak tartalmaznia kellene egy kisebbségi fejezetet. Kifejezte meggyőződését, hogy a „törvények alkalmazásával kellene kezdeni", mert az oktatási törvénytől az anyanyelvhasználatig és kétnyelvűségig Romániában „számtalanszor megszegik a törvényt, és ennek nincs következménye".

Megjegyezte: reményei szerint Cioloș erdélyi emberként és brüsszeli tapasztalatai alapján „ezeket a dolgokat" jobban érti, mint más román politikusok.

Az RMDSZ nem tett semmilyen ajánlást a kormány összetételére: Kelemen Hunor szerint egy technokrata kormányfőnek szabad keze kell, hogy legyen munkatársai megválogatásában, és fontosnak nevezte, hogy a többi párt se próbálja embereit ráerőltetni Cioloșra. A megbeszélésen ugyanakkor felhívta a figyelmét, hogy lehetőség szerint erősíteni, nem pedig gyengíteni kellene a magyar szakemberek jelenlétét a különböző minisztériumok megyei hivatalaiban, mert „ők nem párttagsághoz köthető megbízást teljesítenek".

Kelemen ugyanakkor megjegyezte: Sorin Cîmpeanu oktatási minisztert – jelenlegi ügyvivő kormányfőt – a következő kormányban is szívesen látnák, mivel nyitottnak bizonyult az oktatásügyben tapasztalható gondok megtárgyalására. Bogdan Aurescu külügyminisztert viszont – akármilyen jó diplomatának tartják is – nem akarják az új kabinetben látni, mivel meglehetősen távol áll a függetlenségtől, lévén, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) listáján szerepelt a legutóbbi választáson.

Az RMDSZ elnöke az utóbbi évben véghezvitt központosító intézkedések - miniszteri rendeletek, kormányhatározatok - eltörlését kérte, hogy a pénzügyi, környezetvédelmi és egyéb területeken a döntések kerüljenek vissza a megyei közösségekhez.

„Elvárni naivság lenne egy technokrata kormánytól, hogy egy esztendő alatt, választási évben radikális reformokat hajtson végre. De a közigazgatást barátságosabbá, emberközelibbé lehet tenni, megtisztítani a salaktól, és azt, ami a kormány hatáskörében van, azt valóban jó irányba lehet mozdítani, ez elégséges lenne" - összegezte a megalakítandó bukaresti kormánnyal kapcsolatos elvárásait az RMDSZ elnöke.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro