A szociáldemokraták még mindig nem igazán értik, miről szól a polgárok felháborodása.
Nagyot dobott a jelenleg még az ügyvivő kormány fő erejét adó, de Victor Ponta kormányfő múlt heti lemondása után már inkább egy független szakértői kormány felállítását szorgalmazó Szociáldemokrata Párt (PSD). A párt elnöke, Liviu Dragnea hétfőn este, a Klaus Johannis államfővel az új kormány megalakításáról zajló egyeztetéseket követően közölte: Liviu Voineát, a nemzeti bank elnökhelyettesét javasolják a pártfüggetlen, technokrata kormány élére.
Ami így még jól is hangzana – annak, aki az elmúlt három évet a Tatuin bolygón töltötte bantha-vadászattal.
Voinea ugyanis annyira független a PSD-től, mint maga Dragnea: 2012 decemberétől 2014 augusztusáig a Ponta-kormány költségvetésért felelős tárca nélküli minisztere volt, a Hotnews.ro portál szerint a progresszív adózás híve, és egyik szerzője volt a 2012-es választásokon győztes Szociálliberális Unió (USL) kormányprogramjának. Sőt meglepő módon tavaly a PSD javasolta őt a jegybank vezető testületébe.
Hétfő este amúgy az államfő a jobbközép ellenzék fő erejét képező Nemzeti Liberális Párt (PNL) küldöttségével is egyeztetett. Távozáskor Alina Gorghiu, a párt társelnöke megerősítette, hogy Johannis technokrata kormányfőt és technokrata minisztereket akar, és ebben a PNL támogatja őt. Hozzáfűzte: a PNL továbbra is az előrehozott választásokat tartja a legtisztességesebb válasznak a politikusok legitimitását megkérdőjelező társadalmi elégedetlenségre, de a választások előrehozásához nem sikerült megszereznie a többi párt támogatását.
A PNL szerint - amelynek éléről tavaly államfővé választották Johannist - egy szakértői kormány kinevezése önmagában nem old meg semmit, ha a közigazgatás második, harmadik vonalában tisztségben maradnak a politikai alapon kinevezett vezetők. Gorghiu úgy vélte: ha nem sikerül „lecsatolni a politikát a közigazgatásról", valójában a PSD fog tovább kormányozni, és esély sincs arra, hogy bekövetkezzenek a tüntetők által követelt gyökeres változások a közéletben.
A kormányalakítás érdekében meghirdetett egyeztetések kedden a kisebb pártokkal és nemzeti kisebbségek képviselőivel folytatódnak a román elnöki hivatalban.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.