// 2026. október 17., szombat // Hedvig

Nem igénylik a magyar segítséget

// HIRDETÉS

A sérültek állítólag nem akartak élni a külföldi gyógykezelés lehetőségével, mert az megnehezítette volna, hogy családjuk mellettük maradjon.

A román hatóságok egyelőre letettek arról, hogy Magyarországra szállítsák a múlt heti bukaresti tűzvész néhány sérültjét – értesült az MTI a sérültek külföldi gyógykezelését szervező munkacsoporthoz közel álló, neve elhallgatását kérő forrásból vasárnap.

A magyar segítség felajánlásáról az ideiglenes román kormányfő, Sorin Cimpeanu számolt be szombaton, amikor elkezdődött a súlyos sérültek egy részének külföldre szállítása. Elmondása szerint a magyar honvédelmi miniszter öt sérült kezelésének átvételét ajánlotta fel.

Vasárnap reggel a bukaresti védelmi tárca azt közölte, hogy a nap folyamán Nagy Britanniába és Magyarországra indítanak egy-egy – sérülteket szállító – katonai repülőt.

Az MTI úgy értesült, hogy a román orvosok az életveszélyben lévő páciensek számára próbálnak külföldi kezelési alternatívákat felajánlani, a bőrfelület 20 százaléka alatti sérüléseket belföldön is megnyugtató módon el tudják látni. Az ebbe a kategóriába eső sérültek állítólag nem akartak élni a külföldi gyógykezelés lehetőségével, mert az megnehezítette volna, hogy családjuk mellettük maradjon. A román hatóságok ezért letettek azoknak a sérülteknek a szállításáról, akiket Magyarországra akartak irányítani.

Tizenhat sérültet már szombaton Hollandiába, Belgiumba és Ausztriába szállítottak a román légierő kórházgépei és a rohammentő-szolgálat mentőrepülői. A sérültek külföldi kezelésének és egy-egy hozzátartozójuk ellátásának költségeit a bukaresti kormány fedezi.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

// még több főtér.ro