// 2026. november 7., szombat // Rezso

Lezuhant egy orosz repülő: 219 halott

// HIRDETÉS

A gépen főleg orosz turisták utaztak, túlélőkről nem tudni.

Lezuhant egy Egyiptomból Oroszországba tartó orosz polgári repülőgép a Sínai-félszigeten szombaton – jelentette be az egyiptomi kormányfő, aki emiatt válságtanácskozást hívott össze minisztereivel. Az orosz légi irányítás szerint a gép egy Airbus A-321-es típus.

Az orosz polgári légi irányítás illetékese szerint a lezuhant repülőgép a kis nyugat-szibériai Kogalymavia légitársaság Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra tartó, 92-68-as számú járata volt, a fedélzetén 212 utas (köztük 17 kiskorú)és hét főnyi személyzet tartózkodott.

A TASZSZ hírügynökség kairói repülőtéri forrásokat idéz, amelyek szerint mielőtt az Airbus A-321 típusú repülőgép eltűnt volna a radarképernyőkről, a pilóta engedélyt kért a legközelebbi repülőtéren való leszállásra, mert rádiókapcsolata korábbi megszakadása miatt ezt szükségesnek tartotta. Ezután teljesen megszakadt a kapcsolat a géppel, amely ekkor 9000 méter magasan repült.

A Guardian szerint egyiptomi biztonsági források egyelőre nem látják jelét annak, hogy a gépet lelőtték volna, ugyanakkor a lap megjegyzi, hogy a Sínai-félszigeten az Iszlám Államhoz kapcsolódó szélsőséges szervezetek is székelnek. Az egyiptomi légtér elhagyása után a Ciprusi légiirányításnál kellett volna bejelentkeznie, de ez már nem történt meg. Helyi idő szerint 12:10-kor kellett volna megérkeznie Szentpétervárra. A zuhanás előtt a gép meredek ereszkedésbe kezdett, percenként 6000 lábbal süllyedt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro