A bányászjárásokban vétkes politikusokat az emberiség elleni bűncselekményekért vonják felelősségre. A „forradalom” dossziéjában a vád ugyanez – és felmentik őket.
„Halottak, sebesültek, ártatlanul megvert, letartóztatott áldozatok ekkor is voltak, az ország külső megítélése ez alkalommal is hatalmas kárt szenvedett – mindezért vajon nincs felelős?
És ott van az 1990-es, márciusi magyarellenes marosvásárhelyi pogrom. Leitatott, lefizetett, rendőrségi felvezetővel, autóbuszokkal szállított, botokkal, fejszével, vasvillával felfegyverzett, pópáktól feltüzelt román parasztok támadtak a magyar nyelvű oktatásért békésen tüntetőkre. Felelősségre csak magyarokat vontak – a pogrom megszervezőiről a román fél szemérmesen hallgatott, pedig nem volt titok: minderre csak azért volt szükség, hogy a Securitátéből átmentett káderekből létrehozzák a Román Hírszerző Szolgálatot.
És miközben huszonöt év késéssel – talán – sor kerülhetne az egyik bányászjárásért felelősek perére, amely ki tudja, milyen eredménnyel zárul majd (és amely évekig is elhúzódhat, a ma már 70-80 éves vétkesek nem biztos, hogy megérik a végét), jön az igazi szenzációt keltő hír: végképp lezártnak nyilvánították az 1989-as »decemberi forradalom« perét. Vagyis senki sem bűnös 1142 ártatlan ember haláláért.
A bányászjárásokban vétkes politikusokat az emberiség elleni bűncselekményekért vonják felelősségre. A »forradalom« dossziéjában a vád ugyanez – és felmentik őket. Mindezt semmi sem indokolja, hiszen az emberiség elleni bűnök nem évülhetnek el, és ott szerepelnek az új Büntető Törvénykönyvben is.
Az meg egyenesen elképesztő, hogy a dosszié lezárásának ügyében a katonai bíróság ugyanazzal az érvrendszerrel élt, mint annak idején Ion Iliescu, aki 2005-ben határozottan állította, hogy a forradalmárok egymással végeztek. A bírák most, tíz év késéssel, megismételték ezt, azzal az »enyhítő körülménnyel«, hogy mindez a stressz és a fáradtság miatt történt."
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.