// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Skarlátgyanú Szatmárnémetiben

// HIRDETÉS

Egyre több diákon fedezik fel a fertőző, kiütésekkel és magas lázzal járó betegség tüneteit.

Hétfőn újabb két diákkal nőtt azok száma, akik skarláthoz hasonló tünetekkel kerültek a fertőző betegségek kórházába Szatmárémetiben. A megyei közegészségügyi igazgatóság még nem erősítette meg a skarlátfertőzést, így nem beszélhetünk skarlátveszélyről. Egyelőre.

Az első skarlátgyanús tünetek szeptember 22-én, csütörtökön jelentek meg. Mind a három érintett kisiskolás a szatmárnémeti Grigore Moisil Általános Iskola (képünkön) diákja.

Másnap, azaz pénteken reggel a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) járványügyi szakemberei megjelentek a törvényszék melletti iskolában. Összesen 28 torokváladék-mintát vettek és fertőtlenítő anyagot adtak át az iskola vezetőinek, hogy azzal azonnal fertőtlenítsék az intézmény osztálytermeit, mellékhelyiségeit, amit a hétvége során el is végeztek. A DSP szakemberei ezen kívül szigorúan meghagyták az iskolai rendelő munkatársainak, hogy minden reggel vizsgálják meg a gyerekeket, a fertőtlenítést pedig rendszeresen végezzék el a következő két hétben.

A szigorú rendelkezéseknek meg is lett az eredményük! Október 26-án, hétfőn újabb két gyereket találtak, akik a skarlátra emlékeztető tüneteket prezentálták: láz, torokgyulladás, hányás, nyaki nyirokcsomó-duzzanat, fej és hasfájás.

Ezt a két gyereket is a Szatmár Megyei Kórház Fertőző Betegségek Osztályára utalták be. A közegészségügyi igazgatóság szerint amíg a minták vizsgálatainak eredményei nem születnek meg, addig nem jelenthető ki biztosan, hogy skarlátról van szó.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro