Annyi bizonyos, hogy semmi sem bizonyos. Talán csak az, hogy nem lesz rendes kétnyelvűség.
Közönséges manipulációnak nevezi a marosvásárhelyi városháza, hogy az önkormányzati képviselő-testület RMDSZ-es frakciója az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz és a közigazgatási bírósághoz kíván fordulni, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal által megrendelt utcanévtáblákon nem lesz magyar elnevezés. A városháza sajtóirodája pénteki közleményében úgy fogalmaz, az RMDSZ lépésének semmi köze a város magyar közössége érdekének a védelméhez. „Egyes jelöltek azt hiszik, hogy népszerűségre tehetnek szert, ha feszültséget keltenek, és becsapják a polgárokat. Marosvásárhely polgármesteri hivatala nem tesz mást, mint életbe ülteti azt a helyi tanácsi határozatot, amely az utcanevekről szól, s amelyet megvitattak és elfogadtak a helyi önkormányzati képviselők, magyarok és románok egyaránt” – olvasható a városháza állásfoglalásában.
Mint ismeretes, a polgármesteri hivatal által meghirdetett, a kétnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó közbeszerzés dokumentációja szerint a különböző táblatípusok terveit tartalmazó ábrák kizárólag a különböző személyiségekről elnevezett utcák leírását rögzítik a következő módon: str. George Enescu utca. A tenderfüzetben még csak példa sincs arra vonatkozóan, hogy mi történik olyankor, amikor az utcát nem egy személyről nevezték el.
Dorin Florea a múlt heti sajtótájékoztatóján jelentette ki, nem lesznek kétnyelvűek az utcanévtáblák, a magyar felirat semmiképp nem kerülhet fel a hivatalos táblára, hiszen egyrészt törvénytelen, másrészt a kettős elnevezés megtévesztő lehet a turisták számára.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.

Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.