// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Bányászjárás: Iliescu ezt már biztos nem ússza meg

// HIRDETÉS

Médiaértesülések szerint bizonyítani tudják az ügyészek, hogy Ion Iliescu és Petre Roman hívták Bukarestbe a bányászokat.

Román katonai ügyészek szerint Ion Iliescu volt elnök és Petre Roman egykori kormányfő döntött több más személlyel együtt a Zsil-völgyi bányászok Bukarestbe hívásáról 1990-ben – adta hírül hétfőn a Digi24 hírtelevízió ügyészségi forrásokra hivatkozva. A bányászok a román fővárosban tüntetőket, diákokat, járókelőket bántalmaztak, és feldúlták az ellenzéki pártok székházát. Az 1990. június 13. és 15. között lezajlott, úgynevezett bányászjárás miatt a katonai ügyészek Iliescut emberiesség elleni bűncselekménnyel gyanúsítják, és ezt a román hírtelevízió szerint a vádhatóság a volt elnök tudomására hozta.

Iliescut az előző héten hallgatták ki, miután a korábban lezárt ügyben ismét nyomozást indítottak

több, akkoriban magas rangú tisztségviselő ellen.

Az ügyészség hivatalosan nem közölt még semmit arról, hogy a kihallgatott személyeket külön-külön mivel gyanúsítják. A gyanúsítottak között van Iliescu és Roman mellett Virgil Magureanu, az 1990-ben alakult Román Hírszerző Szolgálat első igazgatója, Gheorghe Dobre volt közlekedési miniszter, Victor Atanasie Stanculescu volt védelmi miniszter és Gelu Voican Voiculescu egykori miniszterelnök-helyettes.

A hírtelevízió az ügyészek dokumentumaira hivatkozva tudatta, a vádhatóságnak bizonyítékai vannak arról, hogy 1990 júniusában Iliescu és Roman két titkos ülésen döntöttek többedmagukkal a bukaresti Egyetem téri ellenzéki tüntetés karhatalmi erők általi feloszlatásáról, majd a bányászok Bukarestbe hívásáról. Az ügyészség szerint az első titkos ülés június 12-én volt, amelyen döntés született a tüntetés feloszlatásáról, így a karhatalmi erők június 13-án hajnalban közbeléptek. Az oszlatás nyomán

négyen meghaltak, további három embert meglőttek, 270 személyt bántalmaztak és őrizetbe vettek.

Június 13-án egy másik ülésen Iliescu Romannal, más kormánytagokkal és bányász szakszervezeti vezetőkkel együtt eldöntötte, hogy Bukarestbe szállítanak 10 ezer vájárt, akik folytatták a tüntetők és a lakosság elleni támadásokat június 14-én és 15-én is, így összesen ezer embert bántalmaztak – így tartják az ügyészek a Digi24 szerint. A legfőbb ügyészség azt követően indította újra a nyomozást, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága tavaly szeptemberben az 1990-es atrocitások kivizsgálására és kártérítésre kötelezte a román államot.

Fotó: evz.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro