// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede

Három konvojban is motorozott aznap a balesetben meghalt rendőr

// HIRDETÉS

Ezt igazságügyi források szivárogtatták ki a sajtónak. Ponta nem akart válaszolni a kérdésre, hogy joga volt-e a helyettesének hivatalos konvojban furikázni.

Három hivatalos konvojban is motorozott aznap az a rendőr, aki október 20-án meghalt egy közúti balesetben, miközben Gabriel Oprea belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes hivatalos konvoját vezette. Bogdan Gigină egy valószínűleg rosszul jelzett, két méter mély gödörbe esett bele a motorjával együtt. A gödröt a fővárosi gázszolgáltató ásta gázvezeték javításához.

A rendőr halálát már vizsgálja az ügyészség: tanúkat hallgatnak ki, térfigyelő kamerák felvételeit vizsgálják. Tanúvallomásokból azt szivárogtatták ki igazságügyi források a Mediafax hírügynökségnek, hogy Bogdan Gigină a baleset napján már a harmadik hivatalos konvojt kísérte.

A belügyminisztérium csak két nappal a baleset után ismerte el, hogy a rendőr Gabriel Oprea konvoját kísérte, amikor a baleset bekövetkezett. A rendőrt post mortem az államfő rendeletben kitüntette, a rendőrség pedig előléptette altisztté. Bogdan Giginát ma temették el, temetésén több mint 800-an vettek részt. A belügyminiszter távolmaradt, de csütörtökön röviden lerótta tiszteletét a rendőr ravatala előtt.

A Digi24 hírtelevízió összeállítása szerint Gabriel Oprea rendszeresen vesz igénybe hivatalos konvojt a városon belüli utazásaihoz. Bár ez az előjog nem jár automatikusan az általa betöltött tisztségekkel, belügyminiszterként ezt bármikor engedélyezhette magának.

Victor Ponta kormányfő mai sajtótájékoztatóján nem volt hajlandó válaszolni az újságíróknak arra a kitartóan feltett kérdésére, hogy kormányfőhelyettesének volt-e törvényes joga kedden hivatalos rendőri kísérettel utazni Bukarestben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették
Székelyhon

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették

Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.

// még több főtér.ro