Legalábbis a földmérők szerint.
Tisztségéről való lemondásra szólította fel a Hargita Megyei Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal vezetőjét, Sorin Truţát a Hargita Megyei Geodéták Egyesülete. A földmérők szervezete közleményben jelezte: a megyei illetékes a földterületek visszaszolgáltatásának eleve nehézkes folyamatát minden lehetséges eszközzel igyekszik akadályozni.
A Rákossy Botond József földmérő mérnök által aláírt közlemény szerint Sorin Truţă „szabadon értelmezi a föld-visszaszolgáltatási procedúrát rögzítő, 2013-ból származó 165-ös törvényt, s ezáltal teljes összevisszaságot teremt a földterületek viszszaszolgáltatása terén”.
Az említett törvény szerint ugyan 2016. január elsejéig minden birtoklevelet ki kellene állítani, ám a földmérők szerint jelen körülmények között „az ember hamarabb hoz a Marsról vízmintát – azt 2034-re becsülik –, minthogy a Hargita Megyei Kataszteri Hivatal kiállítsa az utolsó birtoklevelet”.
Ahhoz ugyanis, hogy ez a folyamat végbemehessen, „előbb parcellázási tervre, földmérésre és rengeteg, bizonyos mértékben fölösleges adminisztratív munkára” van szükség – közölte megkeresésünkre a levelet aláíró Rákossy Botond József.
A problémák azonban már a parcellázási tervek elkészítésénél megkezdődnek: ezek ugyanis elméletileg ingyenesen hozzáférhetők minden szükséges adattal és információval együtt, a valóságban azonban az ingyenes parcellázási tervek, az ingyenes birtokba helyezés százezrekbe kerülhet egy-egy településen, amely összeg mind a kataszteri hivatalba folyik be – mutatott rá a szakember, hozzátéve, ebben az ügyben bírósághoz fordult.
A folyamatot tovább bonyolítja, hogy a különféle dokumentumok – amelyek digitalizálására Rákossy szerint az állami illetékesek 2008-ban dollármilliókat költöttek – mai napig sem hozzáférhetők számítógépről a megyében, ami jelentősen nehezíti a telekkönyvi irodák munkáját, és az igénylőknek rengeteg idejébe telik bármilyen információhoz hozzájutni. A gondok azonban korántsem érnek ezzel véget: mint
Rákossy elmondta, a rendszerváltás utáni földvisszaigénylések idején rengeteg hibás birtoklevelet állítottak ki, amelyek kijavítása majdhogynem lehetetlen. Mint kifejtette, a bukaresti kataszteri hivatal nem hajlandó segíteni sem a helyi, sem a megyei szinten jelentkező problémák megoldásában, csupán kitérő válaszokat adnak az illetékesek.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Jó tempóban halad az autópálya építése Maros megyében és a Lőrincfalva-Ákosfalva-Nyárádszereda szakaszon egyre több, a gépkocsiforgalmat érintő változásra lehet számítani.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.