Várhatóan tavasszal rajtolhat az újjáépítés, illetve kezdődhet a munka több más sztrádaszakaszon. Már félünk, hogy mi lesz a vége. Jövőre önkormányzati és parlamenti választások is lesznek.
„Miután hosszas huzavona után idén sikerült versenytárgyaláson kiválasztani a munkálatok folytatóját, egyelőre amiatt nincs semmiféle előrelépés, mert a győztes konzorciumban részt vevő vállalkozások hajba kaptak, és egyúttal az autópálya-társaságra is mutogatnak, hogy előleg nélkül ne várjanak semmit. Lesz még ebből új licit, legyinthetünk lemondóan, abból kiindulva, hogyan zajlik nálunkfelé az ilyesmi.
A dél-erdélyi sztrádán valamivel jobb a helyzet, de józan ésszel egyszerűen felfoghatatlan, hogy egy év se telt el a szalagvágás óta, s máris újraépítésre szorul a Nagyszeben és Szászváros közötti szakasz egy része. Hogy ki a hibás, nehéz lenne megmondani. Sok múlott a kivitelezőn, ez vitathatatlan.
Azonban az egyenletben semmiképp sem elhanyagolható elem az a tény, hogy tavaly ilyenkor már javában dúlt az államfő-választási kampány, Victor Ponta kormányfőként pedig tudta, hogy sokat nyom majd a latban az urnák előtt, hogy nemrég autópályát avatott. (Már-már abszurdba illő egyébként, hogy a pántlikát közlekedési miniszterével elvágták ugyan, a sztrádaszakaszt viszont nem vették át.)
Most pedig várhatóan tavasszal rajtolhat az újjáépítés, illetve kezdődhet a munka több más sztrádaszakaszon. Már félünk, hogy mi lesz a vége. Jövőre önkormányzati és parlamenti választások is lesznek."
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Az irodalmi és könyves szakma kiakadt, amiért a kulturális minisztérium a Filmes és Kulturális Befektetések Ügynökségére bízná Románia díszmeghívotti szereplésének koordinálását a rangos könyvvásár 2028-as kiadásán. Pedig… (PAMFLET)

Románia társadalma elveszítette a türelmét már a kormányalakítási képtelenség miatt. Az államtól függés azonban mélyen gyökerezik.

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
De ha csak pletyka is az egész, akkor is súlyos dolgokat mond el a demokráciának nevezett színjátékról.

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.