// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Tőkés László maradt az EMNT elnöke

// HIRDETÉS

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tisztújító küldöttgyűlésén a tisztségében megerősített Tőkés az erdélyi magyar autonómiák szövetségének létrehozását javasolta.

Tőkés László éves beszámolójával vette kezdetét az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kézdivásárhelyen megszervezett tisztújító küldöttgyűlése. A vasárnapi tanácskozáson az EMNT elnöke, európai parlamenti képviselő kifejtette: az EMNT a kedvezőtlen körülményeknek és politikai változásoknak is köszönhetően nehezen találja útját. Hozzátette: célkitűzéseik nem változnak, ugyanis

az érdekérvényesítő munkánknak számos eredménye van.

Az EMNT Erdélyi Magyar Néppárttal való viszonyával kapcsolatosan megjegyezte: „Büszkék vagyunk a Néppárt létrehozására, még akkor is, ha partneri viszonyunkra olykor ellentétek nyomják rá bélyegjüket. Úgy érzem, sikerült rendeznünk a két szervezet kapcsolatát, így az EMNT és a Néppárt a konvergencia és komplementaritás elvei szerint tudja vállalni rájuk háruló feladatot. Egymást erősítve, a teljes munkamegosztásnak megfelelően képviseljük az erdélyi magyarság érdekeit” – jelentette ki Tőkés László. Az EMNT elnöke elmondta: Magyarország kormányára szövetségesként tekint, melynek nemzetpolitikai törekvéseit a nemzeti együttműködés rendszerének keretében támogatják is. Tőkés a Demokrácia-központok irodahálózatának megerősítését is szorgalmazta, s javasolta azok jogköreinek és hatásköreinek kibővítését.

Az EMNT elnöke köszöntötte a Küldöttgyűlésen megjelent Ferencz Csabát, a Székely Nemzeti Tanács alelnökét is. „Az SZNT-vel kötött stratégiai partnerségi kapcsolatunk kiemelt jelentőséggel bír autonómiaharcunkban. Arra készülünk, hogy lármafák állításával kivilágítjuk Székelyföld határait, ezáltal is felhívva a hazai és nemzetközi vélemény figyelmét jogos önrendelkezési igényünkre” – mondta Tőkés László, aki arra buzdította mindazokat, akik nem tudnak jelen lenni a Székelyföld határán megszervezésre kerülő megmozdulásokon, hogy

otthon, saját településeiken csatlakozzanak a kezdeményezéshez.

„Erdélyi magyar viszonylatban etnikai humánkatasztrófa árnyéka vetül ránk. Annak érdekében, hogy ne jussunk az erdélyi szászok vagy svábok sorsára, mindent meg kell tennünk, hogy hallathassuk hangunkat. Az SZNT-vel közös akciónk ehhez kiváló lehetőséget biztosít” – jelentette ki az EMNT elnöke.

Az autonómiatörekvések kapcsán Tőkés László elmondta: az SZNT-vel egymást kiegészítve és erősítve végzik munkájukat, valamint javasolta az erdélyi magyar autonómiák szövetségének létrehozását, melynek keretei között a nemrégiben megalakult Partiumi Autonómiatanács és a Székely Nemzeti Tanács is összehangolhatják munkájukat.

A szombati tanácskozáson jelen volt Szili Katalin miniszterelnöki megbízott is, aki tolmácsolta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes üdvözletét, majd kifejtette: amikor feladatul kapta, hogy az autonómiák ügyét képviselje, világossá tette, hogy nem autonómiakoncepciók kidolgozásával kíván foglalkozni, mindössze a már meglévő autonómiatörekvések összehangolásán dolgozik majd. Ennek szellemében elmondta:

európai kontextusba kell helyezni az önrendelkezési törekvéseket, s egyesíteni kell azokat, hogy minél nagyobb súllyal jelenjenek meg a közbeszédben.

Szabolcs Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője megköszönte az EMNT vezetőinek a meghívást, és szintén kihangsúlyozta: az autonómiatörekvések csak úgy lehetnek sikeresek, ha azok egyértelmű egységet alkotnak és széles társadalmi támogatottságnak örvendenek.

Zsigmond Barna Pál főkonzul megköszönte a Demokrácia-központok munkáját, valamint az EMNT honosításban vállalt szerepét, mellyel – véleménye szerint – a szervezet jelentős mértékben kiegészítette a magyarországi kormányzat nemzetegyesítő szándékát.

Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke elmondta: az EMNT-vel egy állampolgári kezdeményezést szorgalmaznak az autonómiakoncepció benyújtására, mely mindkét szervezetre komoly feladatot ró, hiszen ehhez minimum 100 ezer aláírás összegyűjtésére van szükség. Ferencz Csaba egyetértett Tőkés Lászlóval abban, hogy a két Nemzeti Tanács stratégiai partnerségének megkötése nélkülözhetetlen volt, s az egy hét múlva sorra kerülő lármafa-állítás kapcsán arra kérte az erdélyi magyarokat, hogy aki csak teheti, csatlakozzon e kezdeményezéshez.

A tanácskozáson megjelent küldöttek megválasztották az EMNT új országos vezetőségét is. A szavazások eredményeként Tőkés Lászlót újraválasztották a szervezet elnökének, ügyvezető elnök pedig Sándor Krisztina lett. Az EMNT országos vezetőségében Cseh Gábor székelyföldi-, Hupka Félix közép-erdélyi-, Kálmán Balázs partiumi régióelnökökként tevékenykednek, általános alelnöknek pedig Tiboldi Lászlót és Borbély Zsolt Attilát választották. A Magyar Ifjúsági Tanács által jelölt ifjúsági alelnök Sorbán Attila Örs lett, a Partiumi Autonómia Tanács elnökeként pedig Szilágyi Ferenc került az EMNT elnökségébe.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Bákó megyei román iskolából jött, mégis az övé lett a legjobb magyar érettségi Csíkban: egy csángó lány útja otthonról haza
Krónika

Bákó megyei román iskolából jött, mégis az övé lett a legjobb magyar érettségi Csíkban: egy csángó lány útja otthonról haza

Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek
Székelyhon

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek

Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.

// még több főtér.ro