// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Jön az Erdélyi Magyar Értéktár

// HIRDETÉS

Mindent össze akarnak gyűjteni, amit több mint ezer év alatt létrehoztunk. És minden pártot bevonnának a gyűjtésbe.

A Magyar Értéktár mintájára Erdélyi Magyar Értéktárat hoznak létre – jelentette be csütörtökön Hegedűs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Ennek érdekében létrejött az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság. „Határozottan állítjuk, az erdélyi magyar értékeknek ott a helyük a Magyar Értéktárban, ezért feladatunknak tekintjük mindazon érték beazonosítását, amelyek egyedivé teszik közösségünket. Két évvel ezelőtt döntöttünk az Erdélyi Magyar Értéktár létrehozásáról, mert fontosnak tartottuk örökségünk megismertetését, elismertetését, valamint azok beemelését a magyarországi értékek közé. Az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság mostani létrehozása pedig szakmai keretet kíván biztosítani vállalásainknak” – mutatott rá Hegedüs Csilla, kiemelve az érték-kategóriák területeit is: épített környezet, kulturális örökség, agrár- és élelmiszer-gazdaság, egészséges életmód, ipari és műszaki megoldások, sport, természeti környezet, turizmus és vendéglátás.

A kultúráért felelős ügyvezető alelnök ugyanakkor hangsúlyozta, a bizottság tagjai olyan civil szervezetek képviselői, akik Erdély-szerte az említett szakterületeken fejtik ki tevékenységüket. „A napokban már felkerestük az Erdélyi Múzeum Egyesület, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az Erdélyi Kárpát-Egyesület, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Transylvania Trust alapítvány, valamint a Székely Termék képviselőit, arra kérve őket, hogy az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság testületébe nevesítsenek egy-egy szakembert” – ecsetelte. Közölte: felkérték a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt elnökeit, Biró Zsoltot és Szilágyi Zsoltot is, hogy vegyenek részt az RMDSZ értékfeltáró és értékteremtő munkájában.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro