// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Amikor a hóhért akasztják - A kommunizmus fanyar öröksége

// HIRDETÉS

A kommunizmus is, mint bármi más, fokozatosan feloldódik a generációk egének kék vizében. Ezért szükséges az emlékezés.

Csütörtök este rossz emlékek közé léphetett az, aki felment a kolozsvári Bánffy-palota emeletére, és bepillantott A romániai kommunizmus fanyar öröksége című kiállításra.

A holland Mirrors of Romania (értsd, Románia tükrei) alapítvány fő célja a romániai és hollandiai társadalom (társadalmak) közötti vizuális művészeti dialógus kialakítása, folytatása, működtetése. Amint Deuten-Makkai Réka, az alapítvány tagja és a kiállítás kurátora (a másik kurátor Susie Hermán) elmondta, 2014 végén nagyszabású rendezvénysorozatot szenteltek a romániai kommunizmus bukásának 25. évfordulója alkalmából, melynek keretében olyan befutott művészek dolgoztak Hollandiában, mint Dan Perjovschi és Matei Bejenaru. A program részeként egy művészeti „lakosságcsere” is helyet kapott, vagyis fiatal romániai és holland alkotók dolgoztak együtt Călin Dan mentori szárnyai alatt. Az eredmény most a Bánffy-palota emeleti termeiben is megtekinthető október 8. és 11. között.

A szokványos és kevésbé szokványos konceptuális alkotások legizgalmasabb olvasata talán ebbe a kérdésbe sűríthető: mekkora különbség lehet egy kommunizmust megélő (pl. Perjovschi), egy kommunizmust nem megélő (Ioana Ciora, Gábor Zsófia, Mihai Nistor, Szabó Csongor), ám a volt kommunista blokk egyik országába beleszülető, illetve egy olyan alkotó kommunizmus-víziója között, aki csak hírből (vagy abból sem – Afra Eisma, Bas Kaufman) ismeri a kommunizmus horrorfedezetét.

És akkor nézzük:

Egy másik vizuális szakember, aki megélte a kommunizmust: Lucian Nastasă-Kovács, a kolozsvári Szépművészeti Múzeum  igazgatója, megnyitó közben. Balra Dan Perjovschi rajza, felvételről.

Deuten-Makkai Réka, a kiállítás kurátora éppen megforgatja a kommunizmus véres kerekét. 

Így oldódik fel a kommunizmus gyászos emléke a sorozatosan újraalkotott fotográfiákon. A felejtés ellen dolgozik ez a tárlat is.

A zöld szűrős szemüvegek kizárják a vörös (értsd, vörös) fényt a térből. Így válik szexivé a világ. Vagy valami hasonló. Voltak munkák, amiket talán kevésbé értettünk, de nem baj. 

A beszélő teljes összhangban mozdul a háttérben látható zászlón levő komcsi szlogennel. Emlékszünk, ugye? Tot înainte, mândri pionieri! (Mindig előre, büszke pionír, hogy a ritmus is megmaradjon.)

A mobil kommunikáció és a szögesdrótból készült ugróiskola nem véletlen találkozása a kiállítótér boncasztalán.

Sár és vér és játék. Nem babra ment.

És a falak. Falon innen, falon túl, a láthatóság és a tűnékenység diszkrét bája. A falak ledőltek, részben legalábbis. Viszont nem szabad őket elfelejteni, mert könnyen újraépíthetők. 

Fotók: Szántai János

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro