Puccsra készülnek a PSD-ben belső források szerint.
Búcsúzhat a kormányfői tisztségtől Victor Ponta, mivel a Szociáldemokrata Párt (PSD) október 18-i kongresszusán Liviu Dragnea jelenlegi ideiglenes pártelnök lesz a PSD elnöke, ezután pedig megvonják a politikai támogatást Pontától – értesült bennfentes forrásokból az Adevărul.
A lap szerint Ponta félreállítása után az új kormányfőt a szociáldemokraták köré tömörülő parlamenti többség adja majd.
Az Adevărul a PSD egyik vezetőjét idézi, aki szerint a pártelit most nem támadja Pontát és arra vár, hogy Dragnea legyen a PSD elnöke, az után „jön a meglepetés”, de „mindannyian tudjuk, mi lesz”.
Az idézett forrás felvázolta
a kongresszus utáni héten Dragnea új pártelnökként összehívja az állandó bizottságot (a PSD vezető legfelső vezető testületét) és szavazásra bocsátja Ponta politikai támogatásának megvonását. Azt nem tudni pontosan, hogy miről egyezkedett Johannis elnökkel, de Dragnea biztos abban, hogy a PSD hatalmon marad és jelöli az új kormányfőt – folytatta a névtelenül nyilatkozó pártvezető.
Az Adevărul az elnöki hivatal egyik szintén névtelenül nyilatkozó képviselőjétől úgy tudja, hogy az államfő nem próbálja majd erőltetni egy többség kialakítását a Nemzeti Liberális Párt (PNL) köré, hanem kinevezi a PSD-koalíció által javasolt miniszterelnököt. „Az a lényeg, hogy Ponta távozzon.
– idézi a lap a Cotroceni-forrást.
A PSD-ben egyébként több verzió is van a kormányfői tisztség betöltésére. Az idézett forrás szerint Dragnea minden álma, hogy kormányfő legyen, csakhogy ellene éppen büntetőper folyik. Felmerült Vasile Dâncu neve is, de ő egyelőre nem vállalta.
Gabriel Oprea is szóba jöhet, de vele még nem egyeztek meg a PSD és az UNPR közötti választási szövetség részleteiről. Ez a helyzet egyrészt jól jöhet a PSD-nek, mivel úgy indulhat neki a jövő évi választásoknak, hogy nem az övé a kormányfői felelősség, másrészt viszont
és az UNPR közel ötven helyet akar a PSD parlamenti választási listáján, ami viszonylag nagy szám, tekintettel arra, hogy a szociáldemokraták alig 25 százalékon állnak a felmérések szerint.
Valeriu Zgoneanak, a képviselőház elnökének is felajánlották a kormányfői tisztséget, ő azonban nem vállalta. Zgonea egyébként vélhetően a PSD ügyvezető elnöke lesz, legalábbis Dragnea nyilvánosan kijelentette, hogy ő ezt szeretné.
Azt nem tudni, hogy az Adevărul értesülései mennyire megbízhatóak és hogy a szivárogtatás része-e a PSD-n belüli játszmáknak.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.