// 2026. október 17., szombat // Hedvig

Hazai termékekre kötelezi a boltokat a szenátus

// HIRDETÉS

Az üzletek kínálta hús, zöldség és gyümölcs legkevesebb 51 százaléka hazai termelésből kell, hogy származzon.

Hazai termékek kerülhetnek túlsúlyba az élelmiszerboltokban, ha majd a képviselőház is jóváhagyja azt a törvénymódosítást, amelyet ma fogadott el a szenátus. Ez arra kötelezi a jogi személyiséggel rendelkező kereskedőket, hogy az általuk kínált hús, zöldség és gyümölcs 51 százalékát a rövid beszerzési láncból, azaz hazai termelőktől szerezzék be. Az 51 százalék az egyes termékkategóriákra vonatkozik.

Az európai agrárpolitika a rövid beszerzési láncot úgy határozza meg, mint amelyben korlátozott a gazdasági szereplők száma, ezek szövetkezeti rendszerben vesznek részt a helyi gazdaság fejlesztésében, és amelyben szoros a földrajzi, valamint a társadalmi kapcsolat a termelők és a fogyasztók között.

A törvénymódosítás szerint december és február között a zöldség és gyümölcs akár 70 százaléka is származhat importból. A szenátus megszavazta, hogy a helyi termékek arányát nem biztosító kereskedőket 25-től 50 ezer lejig lehessen bírságolni, kivéve ha a konkurenciatörvény előírásait kell alkalmazni.

A szenátus szakbizottsága szerint a módosítás erősítheti a versenyt az élelmiszerek beszerzési piacán, növelheti a gazdák és mezőgazdasági kistermelők versenyképességét, akárcsak a friss és minimálisan feldolgozott termékek kínálatát, amely hozzájárul a fogyasztók egészségének megőrzéséhez.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

// még több főtér.ro