// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Élőláncot és óhajokat vontak a fák köré

// HIRDETÉS

Százméteres kívánságlistát iktatnak a városházán a civilek, akik ma élőlánccal tiltatkoztak az ellen, hogy a hivatal autóúttá gyalulná a Szamos zöld partját.

Élőlánccal és újságpapírtekercsre rótt és rajzolt kívánságokkal tiltakoztak hétfő délután a kolozsvári civilek az ellen, hogy a városháza egy tíz éves tervre és európai pénzek elköltésének sürgősségére hivatkozva háromsávossá szélesítené a Függetlenség útját a magyar színháztól a sportcsarnokig úgy, hogy kivágná a fákat a Szamos partján.

Bár Emil Boc polgármester pénteken leállította a Szamos parti munkálatokat, és erre a szerdára közvitát kezdeményezett a Szamos-partnak erről a szakaszáról, mégis összegyűlt mintegy 130 ember, hogy jelezze, nem útszélesítést, hanem még több zöldövezetet szeretne a városnak erre a részére is. (Főleg hogy a közvitát délután 3-tól, azaz munkaidőben tartják, amikor a most tiltakozók zöme még dolgozik.)

A civileket nemcsak az háborította fel, hogy:

  • nincs érvényes és friss közlekedési felmérés, illetve hatástanulmány, amely indokolná a Függetlenség útjának a kiszélesítését;
  • az út sávjainak gyarapítása miatt magas és érett növényzetet kellene kivágni;
  • az útszélesítés ellentmond a város 2014-2020 közötti időszakra elfogadott fejlesztési stratégiájának, amely a folyópart lebetonozásával ellentétben egy ökofolyosót irányoz elő a folyó mentén;
  • ellentmond a tavaly decemberben elfogadott városrendezési tervnek is, amely lassítaná, egyirányúsítaná és az alternatív közlekedési módok javára háttérbe szorítaná az autós forgalmat a Szamos mindkét partján,

hanem azt is nagy átverésnek érezték, hogy amikor a városháza kifejezetten bátorította és támogatta a kísérletezést a Szamos-part otthonossá tételét szolgáló ötletekkel a júniusi Somes Delivery fesztiválon, akkor a hivatal már tudta, hogy szeptemberben nekiáll legyalulni az Erzsébet híd és a sportcsarnok közötti partszakaszt.

Eddig jutottak a munkálatokkal a magyar színház előtt

A tiltakozó civilek a partszakasz olyan jellegű rendezését szeretnék elérni, amely beleillik a városrendezési és a városfejlesztési tervbe, és amely nyilvánosan, a polgárok bevonásával történik. Az ezt kérő online petíciót már több mint 1600-an írták alá.

A ma délután kívánságokkal illusztrált, százméteres papírt pedig iktatni fogják a városházán hivatalos beadványként - árulta el az ökoperformansz végén Szakáts István, az AltArt Alapítvány elnöke, a megmozdulás egyik kezdeményezője.

Ezeket kérték az egyórás láncba beállók:

Ezt vagy ezt?

Lépcsőket le a Szamoshoz

Az emberekért, ne az autókért folyjon a Szamos

Nagyon nem akarnak aszfaltot és betont

Ilyen most a Szamos-part a Sétatér mellett: lent friss árok, fent friss emberek, akik alig férnek a járdán parkoló autóktól. A sofőröket nem hatja meg a Megállni tilos, különben elvisszük az autódat tábla sem:

Itt a vége, fuss el véle a városházára!

Közben a Promenada Somesului nevű Facebook-közösség külön fotóalbumba gyűjti más városok ötleteit arra, hogyan nyitották meg a folyópartokat a város felé, hogyan változtatták otthonossá, pihentetővé vagy izgalmassá a városlakók számára. Innen is lehet ihletődni a szerdai közvitához. Találkozunk október 7-én, 15 órától a polgármesteri hivatal Üvegtermében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro