// 2026. augusztus 10., hétfő // Lörinc

Megugrott a román fürdőturizmus

// HIRDETÉS

20 százalékos árbevétel-növekedésre számítanak az idén.

A román fürdőturizmusban húsz százalékos árbevétel-növekedésre számítanak az idén a tavalyihoz képest - közölte a fürdőturizmusban tevékenykedő vállalatok érdekvédelmi egyesülete pénteken.

Becslésük szerint az ágazatban tevékenykedő vállalatok árbevétele az idén eléri a 350 millió eurót. Lucia Morariu, az egyesület első alelnöke szerint tavaly az első fél évben 246 ezer turista kereste fel a romániai fürdőhelyeket, az idén ugyanebben az időszakban viszont 30 százalékkal többen üdültek. A növekedés a vendégéjszakák számában is észlelhető, hiszen tavaly a január-június közötti időszakban a turisták 1,16 millió vendégéjszakát töltöttek a romániai fürdőhelyeken, az idén ugyanabban a periódusban 1,3 milliót.

Az érdekvédelmi egyesület jelezte: a turisták számának növekedése az elmúlt években végrehajtott beruházásoknak köszönhető, ezeket azonban folytatni kellene, az egyesület szerint több mint egymilliárd eurót kellene beruházni az ágazatban. A országos statisztikai intézet csütörtökön közölte, hogy az idei első nyolc hónapban összességében 15,7 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma a tavalyi hasonló időszakhoz képest a turizmusban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn
Főtér

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

„Óriási csattanás volt” – így emlékszik vissza a kedd esti balesetre a csíkszeredai családfő
Székelyhon

„Óriási csattanás volt” – így emlékszik vissza a kedd esti balesetre a csíkszeredai családfő

Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.

Meddig használható még a régi személyi?
Krónika

Meddig használható még a régi személyi?

Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.

Visszaküldte a parlamentnek Nicușor Dan a közel 900 medve kilövését lehetővé tevő törvényt
Székelyhon

Visszaküldte a parlamentnek Nicușor Dan a közel 900 medve kilövését lehetővé tevő törvényt

Nicușor Dan államfő pénteken visszaküldte a parlamentnek újratárgyalásra a 2026-ban 859 barnamedve megelőző célú kilövését lehetővé tevő törvényt.

// még több főtér.ro