Erről Nagyváradon szerveztek közmeghallgatást. A magyar kormány szerint naná, hogy kell, a zöldek viszont irtóznak az atomtól.
Mivel a nemzetközi előírások kimondják, hogy egy ország atomerőmű-bővítési projektjetiről a környező országokban is közmeghallgatásokat kell szervezni, népes magyarországi delegáció jött el Nagyváradra, a bihari megyeházára, hogy ismertesse a nagyszabású beruházás részleteit, érdeklődő polgárokból viszont nagyon kevesen vettek részt ezen az eseményen.
Aszódi Attila, a Paks II. projekt kormánybiztosa a közmeghallgatáson elmondta: a jelenleg működő paksi reaktorokat 1982–1987 között helyezték üzembe, és az új blokkok megépítésére azért van szükség, mert évente egy százalékos villamosenergiaigény-emelkedés tapasztalható, miközben a meglévő erőművek termelési kapacitása folyamatosan csökken. Ráadásul 2032–37 között a paksi erőmű most még működő négy blokkja leáll, és az így kieső energiát pótolni kell.
A kormánybiztos felidézte, hogy 2014-ben köttetett meg az államközi szerződés Oroszország és Magyarország között, melyet további szerződések követtek. Ezek értelmében
Oroszország vállalta, hogy tízmilliárd eurós hitelt biztosít a beruházás megvalósítására, a további kétmilliárd eurót pedig a magyar kormány fedezi.
Az építkezés 2018–2023 között fog zajlani, az új reaktor üzemideje hatvan év lesz. A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy az atomerőmű építés ellen az Európai Bizottság nem emelt kifogást, ugyanakkor kiemelte, hogy a jelenleg ismert összes biztonsági technológiai megoldást beépítik az új létesítménybe, ugyanakkor a tervezésnél figyelembe vették a fukusimai atomerőmű katasztrófájának tapasztalatait is.
A kormánybiztos kijelentette, hogy az új létesítmény működtetésének egyetlen számottevő környezeti hatása a Duna hőmegterhelése lesz. A reaktort ugyanis a Duna vizével fogják hűteni.
– szögezte le Aszódi Attila. A blokkokat például dupla falú hermetikus épülettel veszik körül. A létesítmény olyan magasságban épül, ahol a Duna vize semmiképp sem tudná elönteni. Az aktív biztonsági rendszerek meg vannak négyszerezve, illetve el vannak szigetelve egymástól annak érdekében, hogy amennyiben valamilyen baleset vagy üzemzavar lép fel, a négy közül egyszerre csak egy biztonsági rendszert érinthessen.
Az elhangzottak azonban nem győzték meg Perger Andrást, a Greenpeace Magyarország Egyesület klíma- és energiakampány-felelősét, aki a prezentációt követő hozzászólások során tette szóvá kifogásait. Mint kifejtette, a Greenpeace elvből elutasítja az atomenergia használatát, a Paks II. projekttel szemben pedig konkrét kifogásai is vannak.
„Nem értjük, miért van szükség erre az atomerőműre, és ha egyáltalán szükség van rá, miért most van rá szükség. Mi úgy látjuk, hogy a megújuló energiaforrások használatával kiválthatjuk nem csak a tervezett új atomerőművet, hanem amikor eljön az ideje, a Magyarországon már működő Paks I. atomerőművet is. Elsősorban szél- és napenergiára, a hőellátás tekintetében pedig biomasszára és geotermikus energiára lehet alapozni” – fejtette ki Perger András.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.