// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Párttársai is bírálják Merkelt a menekültekkel szembeni engedékenysége miatt

// HIRDETÉS

Nem derűt sugárzó szöveget, hanem a menekültáradat feltartását várja el a lakosság – mondják Merkel politikustársai.

Németországban a menekültválság miatt erősödik és egyre nyíltabban mutatkozik meg az elégedetlenség Angela Merkellel szemben a kancellár pártjában, a Kereszténydemokrata Unióban (CDU). A CDU-ban a legtöbben pontosan azt gondolják, amit a testvérpárt bajor Keresztényszociális Uniónál (CSU) ki is mondanak, vagyis hogy „jelezni kell, hogy nem tudunk mindenkit befogadni”  – mondta a Welt am Sonntag című vasárnapi lapnak Steffen Kampeter, a CDU egyik tekintélyes parlamenti (Bundestag) képviselője, volt pénzügyminisztériumi államtitkár.

A kancellárnak a konzervatív CDU/CSU pártszövetség Bundestag-frakciójának keddi ülésén három órán keresztül kellett hallgatnia a panaszokat és bírálatokat a képviselőktől, akiken egyre nagyobb a nyomás a választókerületi pártszervezetek és a menekültválság miatt vészesen leterhelt helyi igazgatási, önkormányzati vezetők részéről.

Angela Merkel háromszor szólalt fel a vitában, de nem tudta megnyugtatni a 310 fős frakciót.

Az ülés utáni napokban aztán nyilvános bírálat csak szórványosan jelent meg, de vasárnapi lapokban többen már névvel is vállalták véleményüket.

Az általános vélekedés szerint a Magyarországról elindult menedékkérők beengedése szeptember elején a dublini szabályokat hatályon kívül helyező lépés, és végzetes hiba volt Angela Merkeltől, és a kancellár több félresikerült megnyilvánulása – beszéde, gesztusa – is hozzájárult a menekülthullám drámai fölerősödéséhez. „Nem lett könnyebb az élet a kancellár nyilatkozataitól” – fogalmazott egy másik vasárnapi lapnak, a Bild am Sonntagnak (BamS) Erika Steinbach, a frakció emberi jogi munkabizottságának elnöke. Hozzátette: a lakosság azt várja a konzervatívoktól, hogy „tartóztassák fel az áradatot”.

A kancellár beszédeiben, nyilatkozataiban visszatérő elem, hogy Németország sikerrel megbirkózik a menekültválsággal. „Meg tudjuk csinálni! Feltűrjük az ingujjat és legyőzzük az utunkba kerülő akadályokat” – mondta Angela Merkel számos alkalommal. Bírálói szerint viszont más hangokat is meg kellene ütnie.

Tovább kell lépni, „nem lehet megmaradni ennél a derűt sugárzó szövegnél”

– mondta a BamS-nak Klaus-Peter Willisch parlamenti képviselő, a CDU Hessen tartományi szervezetének egyik vezetője. A hatékony menekültpolitikához „nem elég mindig csak a humanitárius kötelességeket hangsúlyozni” – tette hozzá Mike Möhring, a párt türingiai szervezetének elnöke.

A Welt am Sonntag szerint többen „kreatív” módszerekkel igyekeznek jelezni, hogy a CDU valójában nem változott meg, továbbra is a korlátozó, a biztonság fenntartására és a német értékek védelmére összpontosító bevándorlási politikát képvisel. Például Julia Klöckner, a párt Rajna-vidék-Pfalz tartományi szervezetének elnöke – aki 2016 tavaszán a tartományi választáson vissza akarja szerezni a CDU-nak a miniszterelnöki széket a szociáldemokratáktól (SPD) – a napokban felháborodást mutatva nyilatkozott egy menekültszálláson tett látogatásáról, mert nem fogott kezet vele egy imám (a muzulmán vallásban a szertartásokat vezető személy), arra hivatkozva, hogy vallása miatt csak férfiakkal foghat kezet.

Julia Klöckner az eset miatt egy úgynevezett integrációs törvény megalkotását sürgette. Hangsúlyozta: jogszabályban kell rögzíteni, hogy a Németországban befogadott menekülteknek, bevándorlóknak el kell fogadniuk a német társadalom alapértékeit. A CDU legfelső vezetésében érzékelik az elégedetlenséget, és azt mondják, hogy a Magyarországról elindult menedékkérők beengedése nem jelent változást a párt politikájában. Peter Tauber főtitkár a Welt am Sonntagnak nyilatkozva felidézte az a júliusban történt esetet, amikor egy palesztin menedékkérő kislány elsírta magát egy rendezvényen, mert a kancellár azt mondta neki, hogy

Németország nem tud mindenkit befogadni, és lesznek, akiknek távozniuk kell.

Ez a kijelentés „továbbra is érvényes, és nincs ellentétben azzal, hogy három hete egy vészhelyzet miatt rövid időre megnyitottuk a határokat” – emelte ki a CDU főtitkára. A Magyarországról elindult menedékkérők beengedése óta viszont drámai mértékben fölerősödött a menekülthullám. A Deutsche Bahn vasúttársaság egyik vezetőjének szombati nyilatkozata szerint az utóbbi három hétben több mint 100 különvonattal összesen 130 ezer menedékkérőt szállítottak.

Angela Merkel népszerűsége pedig csökkenésnek indult. Az utóbbi napokban két közvélemény-kutató intézet – a Forsa és az Emnid – jelezte ezt, és szombaton a Der Spiegel című hírmagazin is a kancellár támogatottságának jelentős visszaesését mutató adatokat ismertetett. A TNS közvélemény-kutató intézet a hírmagazinnak készített felmérésében kimutatta, hogy Angela Merkel már csak a negyedik a legnépszerűbb politikusok ranglistáján, a második helyről esett a negyedik helyre. Jelenleg 63 százalék mindazok aránya, akik szerint a jövőben is fontos szerepet kell betöltenie, ami 5 százalékpontos csökkenés a legutóbbi, júniusi felméréshez képest.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS