// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Egymásnak estek a dominók Kolozsváron

// HIRDETÉS

Dominóláz zúgott végig a Főtértől a Széchenyi térig. Ilyen az, amikor felnőtt gyerekek művészetet játszanak, és mindenki élvezi.

Mozgó szobornak nevezik alkotói és megépítői a kolozsvári dominót, amely szombaton a Főteret kötötte össze a Széchenyi térrel több mint 3000 darab habtégla és 90 önkéntes segítségével. És még az eső is elállt, amíg a téglák döntötték egymást és a térben, fejekben elkülönülő tereket.

Az első téglát itt lökte meg egy srác a szerkesztőségünkben, ahova egész indítópultot építettek az önkéntesek, hogy az innen lehulló tégla indítsa aztán az utcai banzájt. A Főtéren nagy volt a tömeg, a hájp és a buzz, és ez mind be akart zsúfolódni a Mátyás szülőháza előtti kis térre, mert a dominótéglák a Szent Mihály-templom kertjén át a magyar konzulátus udvarán keresztül ide vezettek.

A Matyi-ház után a gravitációs performansz tett egy kitérőt, pontosabban betérőt a Shadows kocsmába, majd a Postarét skateparkjára zúdította a tömeget. Az egymásra zúdoló téglák belátogattak a Central áruházba is, majd a Malomárkon keresztül érkeztek a Szécheni térre. Ott megmászták Mihai Viteazu szobrát, az onnan leeső tégla pedig élőzenét indított el a téren. A végén kétfelé ágazó téglasor két bútorutánzatban ért véget.

Hasonló dominózás zúgott már végig Londonon, de megjárta Helsinkit, Ljubljanát, Koppenhágát, Dijont, Marseille-t, idén Mons, Rennes, Stockholm és Kolozsvár utcáin hívta játszani (és szaladni) a helyieket.

A Dominoes nevű utcai játék, performansz, közösségi élmény stb. a nagy-britanniai Station House Opera projektje, művészeti igazgatója Julian Maynard Smith, technikai igazgatója Euan Maybank, aki az előbb még itt seperte fel a téglák porát az irodánkban, Kolozsvárra pedig az AltArt Alapítvány hozta önkormányzati és európai támogatásból.

Ilyen sokan jöttek ki dominózni a Főtérre

Hogy mi a különbség (ha van egyáltalán) a kortárs művészet és aközött, hogy felnőtt gyerekek játszótérnek használják a belvárost, és miért jó, ha ekkora esemény a köztéri dominózás, arról Julian Maynard Smith mesélt nekünk, hamarosan meghallgatható a dominózásról készülő videóban. Addig is jöjjenek az állóképek a mozgó szoborról.

Az egész kolozsvári sajtó ott toporgott az ablakunk alatt. A szerencsésebbek Rarița Zbrancát nyilatkoztatták az Altart Alapítványtól.

Volt, akinek akadályt jelentett a dominózás. 

De a dominóknak semmi sem jelentett akadályt.

A Széchenyi téren ért véget a dominózás, és indult a banzáj. 

Julian Maynard Smith megmutatja, milyen könnyűek a téglák, mire egyből sok kis építőmester születik a téren.

Az önkéntesek percek alatt összegyűjtötték a nagy kolozsvári dominózás tégláit az útvonal mentén. A felhasználható építőanyag a happening után is kapcsolatot teremt a várossal, illetve a városnak egy eldugott részével: a habtéglákat a pataréti romák kapják meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro