// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Ez a baj Budapest szerint a migránsokkal

// HIRDETÉS

A budapesti államtitkár Temesváron mondta el, mi a helyzet.

Soltész Miklós szerint azt kell megértetni a világgal, hogy „nem a migránsokkal van bajunk, hanem azzal, aki küldi, és aki csábítja őket".

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára Temesváron beszélt erről az Új Ezredév református központban szervezett demográfiai konferencián. Az Áldás, népesség! Letelepedés - elvándorlás a Bánságban című konferencia szervezői elsősorban a bánsági kisebbségek demográfiai helyzetével terveztek foglalkozni a konferencián, de az előadók az Európára zúduló migránsáradatra is kitértek.

Soltész Miklós arra biztatta a konferencia résztvevőit, hogy személyes kapcsolataikon keresztül próbálják a románoknak is érthetővé tenni, hogy a menekültáradat közös ügy, amely őket is ugyanúgy érinti, és a zsidó-keresztény kultúrkörben kialakult értékeket veszélyezteti.

Az államtitkár elmondta, ha valaki bekopog egy családhoz, és ott menedéket kér tíz embernek, akkor el kell fogadnia a befogadó ház szabályait. Ha azonban a befogadó „észreveszi, hogy még 15-en vagy százan ott vannak a kertjében, akkor meggondolja magát. Arról nem is beszélve, amikor nem kopognak, hanem berúgják az ajtót" - ecsetelte Soltész Miklós. Úgy vélte: „azért van nagy baj, mert Európa egyes vezetői nem fogják fel, hogy mekkora a baj".

Soltész Miklós a kultúrák közötti különbségekre is felhívta a figyelmet. Kijelentette: míg egyes iszlám államokban tilos keresztény templomot építeni, tilos keresztény tanokat hirdetni, és akár vértanúság is várhat a keresztényekre, addig nem lehet egyenlőségjelet tenni a kultúrák közé.

Az államtitkár azt is „elképesztően ördöginek" találta, hogy a menekültáradat olyan népek, országok között keltett feszültségeket, amelyek eddig békében éltek egymás mellett. Úgy vélte, hogy a migrációs hullám veszélyeit nem látó politikusok miatt keletkeztek feszültségek a szerb-horvát, horvát-magyar, magyar-osztrák, valamint osztrák-német kapcsolatokban. Reményét fejezte ki, hogy „nem sikerül egymásnak ugrasztani" az európai népeket. „Nem is kérdés, hogy az európai összefogás a megoldás" - jelentette ki Soltész Miklós.

Az államtitkár úgy vélte, hogy a migrációs hullám az európai demográfiai helyzettel is összefügg. Az európai népek fogyásának szerinte az áll a hátterében, hogy a nyugati világban a család, a közösség helyett az egyénre helyeződött a hangsúly.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro