// 2026. november 5., csütörtök // Imre

EMNP: magyar-román együttműködést bevándorlásügyben!

// HIRDETÉS

Hiszen Romániába is bármikor megérkezhetnek a migránsok.

Románia és Magyarország együttműködését sürgeti az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) az Európára nehezedő bevándorlási hullám kezelésében.

A párt pénteki közleményében úgy vélte, csak idő kérdése, hogy mikor indul el Románián keresztül is a bevándorlók áradata.

„Egyetértünk a magyar kormány álláspontjával, miszerint az elsődleges közös feladat az Unió határainak védelme, hogy a további bevándorlási hullám ellenőrizhetővé válhasson. (...) A közös határvédelem kihívásai kitűnő alkalmat szolgáltatnak arra, hogy Románia bebizonyítsa: készen áll az Unió szűkebb családjába, a schengeni övezetbe való belépésre" - vélekedett az EMNP.

A párt üdvözölte, hogy Románia is a kvótarendszer ellen szavazott az Európai Unió belügyminisztereinek e heti tanácskozásán.

„Meggyőződésünk, hogy a kelet-közép-európai szolidaritást a továbbiakban erősíteni kell, csak így lehet biztosítani a regionális érdekek érvényesítését a sokszor tétova és ellentmondásos brüsszeli döntéshozási folyamatban" - vélte az EMNP, mely fontosnak tartotta, hogy az unió vezetői immár elsőrangú fontosságúnak tartják az uniós határok védelmét és a migrációt kiváltó okok kezelését is.

A párt álláspontja szerint „Magyarország intézkedéseivel Európát is próbálja védeni, a magyar érdek regionális és európai érdek is egyben".

„Az Erdélyi Magyar Néppárt felkéri a román kormányt és a romániai pártok vezetőit, hogy a rövidtávú belpolitikai és pártérdekeket félretéve, a román állampolgárok érdekeinek védelmezése mellett tekintse kiemelt fontosságúnak a szomszédos országokkal, elsősorban a Magyarországgal való együttműködést, azért, hogy a menekült-válság a lehető legkisebb nehézséget okozza Erdélyben és az ország határain" - áll az EMNP országos elnöksége által jegyzett pénteki közleményben.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro