// 2026. november 7., szombat // Rezso

Johannis imádná, ha megbukna a kormány

// HIRDETÉS

Hogy végre megváltozzon ez a „szerencsétlen” helyzet.

Kedvező eredmény lenne Románia számára, ha a parlamentben átmenne az ellenzéki liberálisok bizalmatlansági indítványa a kormány ellen - fejtette ki Klaus Johannis elnök szerdai bukaresti sajtóértekezletén.

Egy kérdésre válaszolva kijelentette, hogy jó eredménynek tartaná, ha a parlament megszavazná a bizalmatlansági indítványt. Hozzátette: (alkotmányos szerepéből fakadóan) nem támogathatja ebben a vitában sem a PNL-t, sem magát az indítványt, de úgy véli, hogy a kormány megbuktatásával megoldódna Románia egyik nagy problémája, amit Victor Ponta miniszterelnök és az ellene indított korrupciós per képez.

Johannis korábban többször lemondásra szólította fel Pontát, mert szerinte elfogadhatatlan, hogy az országot olyan miniszterelnök vezesse, akire a korrupció árnyéka vetül.

„Elnökként nem vagyok részese a pártok közötti egyeztetéseknek" - mondta, de hozzátette: „Elvárom, hogy a törvényhozók, akiknek hatalmukban áll megváltoztatni a jelenlegi szerencsétlen helyzetet, tegyék meg. Erre utaltam, amikor úgy fogalmaztam, hogy jó lenne, ha a parlament megszavazná az indítványt" - mondta Johannis.

Az alkotmány szerint az elnöknek pártsemlegesnek kell lennie. Ugyanakkor Johannisnak a bizalmatlansági indítvány kimenetelével kapcsolatos állásfoglalása nem meglepő, hiszen az államfői székbe a PNL támogatásával került, és már tavalyi megválasztása után jelezte, hogy szívesebben együttműködne egy liberálisok által vezetett kormánnyal, mint a jelenlegi balközép Ponta-kabinettel.

A kormányfőt többrendbeli okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet vádjával állította bíróság elé a korrupcióellenes ügyészség.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro